Elenyészni látszik a hirtelen esély a kormánybuktatásra Szlovéniában. Hiába harsogta a magyar Habony-média segítségével kiépített szlovén jobboldali ellenzéki sajtó, és maga az ellenzéki vezér, Janez Jansa SDS-elnök, hogy a kormány "politikai hulla". Janez arról is hiába beszélt, hogy "mesterséges lélegeztetésre" szorul a kormány a szélsőjobboldal segítségével, mert úgy tűnik, hogy sikerülhet újra egységbe kovácsolni a sokpárti balliberális koalíciót.

Pedig az elmúlt héten tényleg esély nyílt arra, hogy a külső támogatóját, a szélsőbaloldali Levicát már tavaly év végén elvesztő kormányzat megbukjon. Ehhez az kellett volna, hogy a kormányfővel éles vitába keveredő védelmi miniszter, Karl Erjavec kivezesse pártját, a DeSUS-t (egy nyugdíjaspártot) a koalícióból.

Az "örökös miniszternek" szurkol Orbán szlovén barátja

Akár még hatalomra is juthat a magyar Fidesszel kiváló kapcsolatokat ápoló szlovén SDS, ha megbukna a kisebbségben lévő, pengeélen táncoló kormány.

Erjavecnek mindehhez meg kellett volna őriznie a pártelnöki pozícióját, amit 15 éve töltött be. Az "örökös miniszter" - 2004 óta minden kormány tagja volt (igaz, volt megszakítás tárcavezetői tisztségei között) - ugyanis a legutolsó választáson nem került be a parlamentbe, így csak pártja háttértámogatásával őrizhette volna meg kormányzati pozícióját.

Ez azonban nem sikerült neki, a hét végén ugyanis a DeSUS kongresszusa megbuktatta a pártelnököt, és 15 év után Aleksandra Pivec agrárminiszter személyében új vezető került a nyugdíjasok szavazataira hajtó politikai erő élére. A váltást Pivec azzal magyarázta, hogy a DeSUS tagsága elégedetlen volt, ami nem meglepő, hiszen a párt támogatottsága csökkent az utóbbi időben.

Aleksandra Pivec. Fotó: Thierry Monasse/Getty Images

Erjavec elismerte a vereségét, és bejelentette, nemcsak a pártban, hanem a kormányban sem akar ezután pozíciót vállalni, visszavonul a közélettől. Ám, hogy pontosan mikor mond le a védelmi miniszteri posztról, azt nem közölte. Mindez nagy megkönnyebbülés lehet a balliberális koalíciót vezető Marjan Sarec számára.

Erjavec ugyanis az elmúlt hetekben, hónapokban mindent megtett, hogy a saját kormányát, illetve kormányfőjét gyengítse. Éles vitába keveredett például Sarec miniszterelnökkel az Irakban kiképzési feladatokat ellátó szlovén katonák kivonásáról, és az alvó kormányfőt csak SMS-ben értesítve hazahívta a kiképzőket az iráni rakétatámadásoktól fenyegetett erbili bázisról. Nem támogatta egy új miniszter megválasztását és a költségvetés tervezetét sem a DeSUS minden képviselője.

Ugyanakkor Pivec pártelnökké választása segítheti a koalíció fennmaradását: az új elnök ugyanis lojálisabb Sarechez, kész vele tárgyalni - erről vasárnap este nyilatkozott a szlovén állami tévének. A tárgyalásokra már a jövő héten sor kerülhet, míg Erjavec meg sem jelent a pár nappal ezelőtti koalíciós egyeztetéseken. A szlovén internetes lap, a Siol.net szerint inkább horvátországi nyaralójában töltött pár napot, és egy elképesztően drága Porschét is láttak az újságírók Erjavec horvát háza előtt parkolni.

Erjavecben pedig nagyon bízhatott Janez Jansa, az ellenzéki SDS vezére. A DeSUS eddigi elnökével korábban koalíciót alkotott ő is - Erjavec politikai álláspontja egyébként is nehezen kiszámítható. A bukott pártelnök egyébként az oroszok kedvence is volt, az orosz nagykövet az utolsó általános választások előtt a DeSUS-t favorizálta egy nyilatkozatában. Így nem lett volna meglepő, hogy Jansa és az oroszbarát politikus újra összeáll, ezúttal egy jobbközép koalícióban.

Janez Jansa és Marjan Sarec egy TV-vitán. Fotó:Jure Makovec / AFP

Erjavec távozása a védelmi miniszteri posztról egyrészt megkönnyebbülést jelenthet a miniszterelnöknek, másrészt viszont a kormányzó balliberális koalíciónak komoly fejtörést okozhat. Abszolút többség kell ugyanis az új miniszterek megválasztásához, márpedig egyelőre nem tudni, hogy a kisebbségi kormánynak 42 vagy 43 szavazata van-e. (A 90 tagú szlovén képviselőházban egyik sem elég az abszolút többséghez.) A 42 vagy 43 mandátum azért vált ilyen fontos kérdéssé, mert a DeSUS egyik képviselője, Robert Polnar az utóbbi időben nem a koalícióval szavaz együtt.

Pivec mindenesetre úgy nyilatkozott vasárnap este, hogy meg akarja őrizni a DeSUS parlamenti képviselőcsoportjának az egységét. Mindez azt jelentheti, hogy a kormánykoalíció támogatását szeretné kérni minden frakciótagtól. Ám ez igencsak nehéz lesz, mert az öt frakciótag közül három eddig Erjavecet támogatta. Közülük Polnar lépései a legkiszámíthatatlanabbak, a többiek ugyanis támogatásukról biztosították Pivecet és politikáját.

Kiemelt kép: Rene Gomolj / AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!