A Financial Times egy kiszivárgott kínai tanulmányról ír, amely szerint megbukott az első véletlenszerűen kiválasztott betegeken végzett klinikai tesztjén a Remdesivir nevű vírusgyógyszer. A lap cikke szerint a WHO véletlenül publikált a honlapján egy kutatást, amely Kínában készült, és azt állítja, a kaliforniai Gilead Sciences nevű cég terméke nem javított az ezzel kezelt koronavírusos betegek állapotán.

Összesen 237 beteget vizsgáltak, ebből 158-nak adták be a gyógyszert, és őket vetették össze a többi 79 beteggel. A 158 beteg állapota nemcsak nem javult, de még romlott is. 18 betegnél le kellett állítani a kezelést. A WHO szerint a tanulmány még szakmai kielemzés alatt van.

Hatásosnak tűnik egy szer a koronavírusra

A remdesivirt kapó betegek kevesebb, mint egy hét alatt meggyógyultak.

A Remdesivirt Magyarországon Szlávik János, a a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője magasztalta az egekig. Az RTL Klubnak adott interjújában azt mondta,

egy olyan szer van a koronavírus-fertőzések kezelésére, ami bizonyítottan hatásos: ez a Remdesivir nevű készítmény, ami nemsokára Magyarországon is elérhetővé válik a súlyos tüneteket mutató fertőzöttek számára.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!