Az Európai Unió Tanácsa határozatot fogadott el, amely teljes egészében felfüggeszti az EU és Oroszország közötti vízumkönnyítési megállapodást- közölte az uniós tanács pénteken. A határozat értelmében mostantól az orosz állampolgárokra az uniós vízumkódex általános szabályai vonatkoznak.


A szabályok értelmében egyebek mellett 35 euróról 80 euróra emelkedik a vízumkérelem díja, a kérelmezőknek több igazoló dokumentumot kell benyújtaniuk, meghosszabbodik a vízumkérelem elbírálásának határideje, és szigorúbbá válnak a többszöri beutazásra jogosító vízumok kiadását érintő szabályok. A teljes felfüggesztés az EU-ba rövid távú tartózkodás céljából érkező utazók valamennyi kategóriáját érinti.

A közlemény emlékeztetett: a vízumkönnyítési megállapodás kiváltságos belépést tesz lehetővé az unióba közös értékeket valló, megbízható partnerek állampolgárai számára. "Azzal, hogy Oroszország provokáció nélkül indított és folytat indokolatlan agresszív háborút Ukrajnával szemben, és válogatás nélkül támadásokat hajt végre a polgári lakosság ellen, megrendítette a bizalmat, és lábbal tiporja a nemzetközi közösség alapvető értékeit. A döntés az orosz lépések egyenes következménye, és újabb bizonyítéka az Ukrajna és népe iránti szilárd uniós elkötelezettségnek" - fogalmazott Vít Rakusan, az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Csehország belügyminisztere.

A határozat pénteken jelenik meg az Európai Unió hivatalos közlönyében, a jogszabály alkalmazását szeptember 12-én meg kell kezdeni.

A szigorítást Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kérte korábban, hogy miközben az orosz hadsereg megtámadta az országukat, addig az oroszok százezrei ne turistáskodhassanak Európában. Zelenszkij eredetileg teljes beutazási tilalmat kért, de azt több tagállam, köztük Németország sem támogatta.

Az Oroszországgal és Fehéroroszországgal szomszédos államok, Finnország, a balti országok és Lengyelország ennél szigorúbb intézkedéseket léptetett életbe, Észtország például nem enged be turistavízummal orosz állampolgárokat a területére.

Az EU és Oroszország közötti vízumkönnyítési megállapodás 2007. június 1-jén lépett hatályba azzal a céllal, hogy kölcsönösen megkönnyítse a rövid távú, azaz 180 napos időszakonként legfeljebb 90 napig tartó tartózkodásra jogosító vízumok kiadását. Az EU az ukrajnai háború február 24-i kezdetét követő napon korlátozó intézkedéseket fogadott el Oroszországgal szemben, valamint részlegesen felfüggesztette a vízumkönnyítési megállapodást a diplomatákra, más orosz tisztviselőkre és az üzletemberekre nézve.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!