A budafok-tétényi önkormányzat szociális bizottságának szerdai ülésén Bodrog Zoltán független képviselő fel szerette volna vetni annak a 79 éves férfinak az ügyét, akit júliusban lakoltatott ki az önkormányzat, és felolvasta volna az idős férfi levelét is, amiben azt kéri, hogy költözhessen vissza otthonába. Az ügyet folyamatosan nyomon követő Mérce szerette volna közvetíteni az ülést, de a bizottság elnöke, a fideszes Csiszár Zsuzsanna jelezte, hogy nem járul hozzá ehhez.


Az újságíró jelezte, hogy közérdeklődésre számot tartó nyilvános ülésről van szó, Bodrog pedig javasolta, hogy kérjék a jegyző állásfoglalását. A független képviselő a Mérce munkatársával át is ment a jegyzőhöz, és egy perccel az ülés hivatalosan meghirdetett kezdési időpontja után visszaértek, ekkor viszont már nem volt mit közvetíteni: Csiszár jelezte, hogy az ülést befejezték, Bodrognak így nincs lehetősége felszólalni.

Bodrog a folyosón még váltott néhány szót a történtekről a fideszes bizottsági elnökkel, aki nehezményezte, hogy ott van az újságíró is, akit előbb rendőrrel fenyegetett, majd megpróbálta kicsavarni a kezéből a telefonját, amiről felvétel is készült.

A Mérce felidézi, hogy a kilakoltatott 79 éves férfi egy kis önkormányzati lakást bérelt, és kórházi kezelésével összefüggően az elmúlt télen kevesebb, mint negyvenezer forint tartozása keletkezett, ami miatt az önkormányzat januárban felmondta bérleti szerződését. A Város Mindenkié csoport szerint az önkormányzat innentől már csak azon dolgozott, hogy kitegye a lakásból az idős férfit, miközben ennek a törvényi feltételei nem álltak fenn, mivel nyugdíja és megtakarítása fedezik a lakbért és a közüzemi díjakat.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!