Az amerikai Nyugat-Virginiában élő Jared T. Vaughn feltehetően csak az őseit és nem ismert rokonait szerette volna megtalálni, amikor megadta a DNS-ét egy családfakutató oldalnak, de ezzel csak leginkább a floridai rendőröket segítette, akik így össze tudták kötni a férfit egy 14 éve elkövetett nemi erőszakkal, és vádat tudtak emelni ellene - jelentette a helyi sajtó.


A floridai rendőrség 2018-ban az Egyesült Államokban elsőként hozott létre egy külön ügyosztályt arra, hogy a nyilvánosan elérhető DNS-adatbázisokban kutassanak megoldatlan ügyek elkövetői után, és ők bukkantak rá a most 44 éves férfire, aki a vád szerint még 2007 januárjában erőszakolt meg egy fiatal nőt a Tampa Bay városában található Tampa Egyetem egyik kollégiumi szobájában.

A rendőrség közlése szerint a meg nem nevezett áldozat egy fesztiválról tartott vissza a kollégiumba, saját elmondása szerint részegen dülöngélve, amikor egy férfi felajánlotta neki segítségét, és elkísérte a szobájába, ahol a zuhanyzóban megerőszakolta. A férfi akkor menekült el, amikor az áldozat szobatársa megérkezett.

A férfit nem sikerült elfogniuk a rendőröknek, és az akkor összegyűjtött DNS-minták alapján sem találták meg a tettest - egészen mostanáig. Miután a rendőrök rábukkantak, miután átnézték a GEDmatch és a FamilyTree nevű családfakutató oldalak adatbázisait, újabb DNS-mintát vettek tőle, ami megegyezett az erőszakoló DNS-ével.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!