A szeptember elején meghirdetett programok mellett további 5 ingyenes vezetett sétára, így már összesen 38 programra lehet jelentkezni a Turizmus Világnapja alkalmából.


A Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ idén 3. alkalommal rendezi meg a Turizmus Világnapját szeptember 27-én. Az eseményen a budapesti turisztikai szolgáltatók és a BFTK által szervezett programokon lehet ingyenesen vagy kedvezményesen részt venni. A BFTK ezzel a kampánnyal a budapesti turisztikai szolgáltatásokat, attrakciókat szeretné népszerűsíteni, megismertetni a hazai látogatóközönséggel.

Az előző évek kedvelt programjai mellett több újdonság, különlegesség is található a programlistában.

Lesz például ingyenes Ikarus IK 630 kabrió buszos városnézés Bálna bejárással a BFTK szervezésében, Sorsunkban a történelem – Tematikus tárlatvezetés a Goldberger Textilipari Gyűjteményben, "Isten veletek, ti boldog Vendelinek” – múltidéző séta Óbudán, az eltűnt kiskocsmák nyomában, Film Destination Budapest – tematikus vezetett séta, kedvezményes esti fürdőzés az Irgalmasok Veli bej fürdőjében, vezetéses túra a 600 éves Mária Magdolna Toronyban a Budai Várban, tárlatvezetés az MNM kiállításán és a Budai Várat is Budapest új hivatlos várbuszával lehet felfedezni.

Egy napra most mindenki kiszakadhat a hétköznapi rohanásból és újra turistaként rácsodálkozhat Budapest szépségeire.

A programok egy része ingyenes, más részük kedvezményes, azonban a legtöbbjük előzetes regisztrációhoz kötött. Jelentkezni a BFTK budapestinfo.hu oldalán lehet. Az esetleges kérdéseket a [email protected] e-mail címen várják a szervezők.

Turizmus Világnapja – teljes programlista

- Vezetett séta a BFTK szervezésében:

o Ingyenes kabrió buszos városnézés Bálna bejárással

- Vezetett séták a Bevásárló és Tematikus utcák (BUM), valamint a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Kereskedelmi Tagozatának szervezésében:

o Séta a Váci utca északi szakaszán

o Séta a Rákóczi tér környékén, a Csarnok negyedben

o Séta a Falk Miksa utcában és a környező galériákban

o Séta a Bartók Béla úton

o Erzsébetváros zsidó szemmel

o Séta a Ráday utcában

o Séta az Egyetemi negyedben és az Infoparkban a Petőfi és a Rákóczi híd között

o A vendégváró Pest

o A Sion-lépcsőtől a Sas-hegyi Látogatóközpontig

o Séta a Tabánban, a budai Duna-parton

o "Gyógyítás és egészségmegőrzés a Duna-partján” – Séta a budai „fürdőkorzón”

o Esti fürdőzés az Irgalmasok Veli bej fürdőjében

o "Kultúrák rétegződései” – séta Óbuda Fő terétől a Flórián térig

- További vezetett séták:

o "Isten veletek, ti boldog Vendelinek” – múltidéző séta Óbudán, az eltűnt kiskocsmák nyomában

o Belső-Ferencváros épített öröksége okostelefonos interaktív séta

o Film Destination Budapest – tematikus vezetett séta

- Épületlátogatások, kulisszatitkok:

o „Nyitott kapuk – Nyitott szívek” – templomnéző séta a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templomban

o Vezetéses túra a 600 éves Mária Magdolna Toronyban

o A tábori patikától a csokoládékészítésig – a De la Motte – Beer-palota

o Ingyenes memorabilia-túra a Hard Rock Cafe-ban

o Épületlátogatás magyar nyelven a Zeneakadémián

o Fedezze fel a Pesti Vigadót!

o A titokzatos Schiffer-villa – művészet és történelem egy helyen

- Látogatások, tárlatvezetések múzeumokban, galériákban:

o A Zwack család és az Unicum története

o 60 perces tárlatvezetés a Sziklakórházban

o Látogatás a Szamos Csokoládé Múzeumban

o Seuso és kincsei. Tárlatvezetés az MNM kiállításában

o Gellért 100 kiállításmegnyitó

o Múzeumlátogatás ingyenes tárlatvezetéssel Bartók Béla utolsó magyarországi otthonában, a Bartók Béla Emlékházban

o Főszerepben a textilgyáros zseni, Goldberger Leó - tematikus tárlatvezetés az Óbudai Múzeum Goldberger Textilipari Gyűjteményben

o Sorsunkban a történelem – Tematikus tárlatvezetés a Goldberger Textilipari Gyűjteményben

- További programok:

o Időcsapda – Szabadulj kedvezménnyel!

o Esti városnézés a MAHART PassNave Kft. hajójának fedélzetén a BUM szervezésében

o Játszva megismered – élményvetítés ajándékba a Csodák Palotájában

o City Tour by Bike – kerékpáros városnézés angol nyelven

o Fedezze fel a Budai Várat Budapest új hivatalos várbuszával!

o Egy nap a Lázár Lovasparkban



ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!