A kínai kormány évek óta nagy figyelmet fordít arra, hogy megelőzze a túlzott videójátékozást a gyerekek körében a játékfüggőség miatt. Korlátozások terén újabb szintet lép az ország, kiterjesztik a rendszert, ami az online játékokat használó 18 év alattiak teljes, valódi nevén történő azonosításáról gondoskodik. Az erre szolgáló kormányzati, azonosítást elvégző rendszer szeptemberben válik elérhetővé, és idővel minden játékfejlesztőnek csatlakoznia kell hozzá. A fejlesztők ehhez eddig jellemzően saját megoldásokat használtak a célra, a PC-s játékokra vonatkozóan pedig már 2007-ben is érvényben volt a szabály. A frissítés arra vonatkozik, hogy most már minden játékkiadónak eleget kell tennie az előírásnak, platformtól függetlenül.


A lépés már jó ideje tervben van, és korábban több szigorító lépés is megelőzte. 2019-ben a videójátékok szabályzásáért is felelős Kínai Nemzeti Sajtó- és Kiadóhivatal (SAPP) törvényben kezdte szabályozni, mennyi időt tölthetnek játékkal a 18 éven alattiak, és mennyi pénzt költhetnek el programokon belül. Ők este 10 és reggel 8 között egyáltalán nem játszhatnak, napi szinten pedig maximum másfél órát szabad.

(Kiemelt kép: GettyImages)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!