A Roxette énekesnőjének, Marie Fredrikssonnak az önéletrajza 2015-ben jelent meg először a hazájában, Svédországban. A könyv - melyet egy svéd újságíró, Helena von Zweigbergk írt - az énekesnő élettörténetén belül is arra koncentrált elsősorban, hogyan birkózott meg Marie az agytumorral, mellyel még 2002-ben diagnosztizálták. Az énekesnő a rák első támadását évekig tartó küzdelemben verte vissza, és sok szenvedés, maradandó károsodások árán ugyan, de három év alatt felépült. Utána még több mint egy évtizeden át újra dolgozott, sőt, turnézott is a zenekarral, amíg végül 2016-ban úgy nem döntött, befejezi a koncertezést. 2019. december 9-én, 61 évesen halt meg. A rák első megjelenésekor reálisabbnak tűnt, hogy az ötvenet sem fogja megérni.
Marie Fredriksson és Helena von Zweigbergk magyarul Hallgass a szívemre címen megjelent könyve a betegség leküzdése és a következményekkel való együttélés mellett az énekesnő életútját is bemutatja, kezdve a dél-svédországi faluban, szegénységben töltött gyerekkortól, melyre komor árnyékot vetett, hogy egyik nővére, Anna-Lisa autóbalesetben meghalt, mindössze húszévesen. Megtudhatjuk a könyvből, hogyan talált Marie fokozatosan magára, és miként lett az egyik legsikeresebb svéd énekesnő már évekkel a Roxette megalakulása előtt, és persze azt is, hogy élte meg, hogy falusi, szegény kislányból egyszer csak világsztár lett, aki tízezrek előtt lépett fel, és egy ideig a legnagyobb énekesnők egyikeként tartották számon.
A könyvből rendkívül pozitív életszemlélet és lelkierő sugárzik, ezt olvasva meg is érthetjük, hogyan tudta legyőzni legalább ideiglenesen a rákot, és nyert még másfél évtizedet, így láthatta felnőni a gyerekeit, és még színpadra is állhatott, pedig évekkel azelőtt ez is teljesen valószínűtlennek tűnt. A társszerzővel, Helena von Zweigbergkkel emailben interjúztunk a magyar kiadás apropóján.
A könyvet 2015-ben fejezte be, kapcsolatban maradtak még utána Marie-val?
Igen. Meglátogattam sokszor a házában, kávéztunk és a kedvenc fahéjas csigáját ettük, miközben beszélgettünk és sokat nevettünk. És persze sírtunk is. Nagyon jó barátságba kerültünk, amíg a könyvön dolgoztunk. Utána sajnos nem tudtunk olyan gyakran találkozni, mint szerettük volna, hiszen nekem dolgoznom kellett, Marie pedig elég messze lakott tőlem. De nagyon jó kapcsolatban maradtunk.
A könyv befejezése elég optimistának tűnt: tavasz volt, Marie a Roxette nyári turnéjára készült, de az utószóból tudhatjuk, hogy a zenekar végül nem sokkal később felhagyott a koncertezéssel, Marie állapota miatt. Váratlan volt ezek után, hogy rosszabbodott az állapota?
Nem is tudom. Marie számára óriási erőfeszítést jelentett már akkor a koncertezés. A stressz, a feszes turnénaptár, az utazás, ez mind nagyon megviselt volna bárkit, aki olyan állapotban volt, mint ő. Állandó problémái voltak a lábával, már csak ülve tudott fellépni. Mindenki tudta, mennyire nehezére esik. Imádta a rajongóit, imádott a színpadon lenni, de ez akkorra túl megerőltető volt már neki.
Mit lehet tudni Marie utolsó, a könyv megjelenése utáni éveiről?
Azt tudom, hogy nyugalomban teltek. Szeretett otthon lenni, és a saját szabályai szerint élni. Ezért amikor csak lehetett, otthon volt, szerette a kertet és a családjával töltött időt. Már elég nehezen mozgott, és ez azért sok szomorúságot is okozott neki. Másrészt viszont megkönnyebbülés volt, hogy már semmilyen nyomás nem volt rajta.
Voltak olyan befejezetlen tervei, amiről tud?
Marie nagyon kreatív ember volt, aki sokféleképpen tudta kifejezni magát. Beszélt arról, hogy írna egy verseskötetet, de arról is volt szó, hogy még további új zenéket ír. Illetve az édesanyja életéről is szeretett volna írni valamit, kifejezni a szeretetét iránta, és elmesélni az élettörténetét.
Marie szegénységben telt és a családi tragédia miatt traumatikus gyerekkora vajon segített abban, hogy ilyen sokáig meg tudott küzdeni egy halálos betegséggel?
Talán igen. Még soha senkivel nem találkoztam eddig, akiben olyan erő lett volna, mint Marie-ban. Bizonyos szempontból nagyon félénknek is tűnhetett, de egy öszvér makacssága és egy tigris ereje lakozott benne. Se gyerekként, se felnőttként nem volt elkényeztetve, mindig tudta, hogy saját magának kell kiharcolnia, amit el akar érni.
Nem teljesen világos a könyv alapján, hogy a Roxette másik tagja, Per és Marie valódi barátok voltak-e, vagy inkább csak munkatársi viszony volt az övék?
Szerintem jó barátok voltak. Együtt csinálták végig ezt a hihetetlen utazást, és nagyon hosszú ideje ismerték egymást. Ahogy én láttam, elég szoros volt a viszonyuk. De az is igaz, hogy a közös munkán kívül nem nagyon találkoztak, elég távol éltek egymástól, Marie-nak ráadásul nagyon nyugodt életet kellett élnie, hogy képes legyen elmenni turnézni, és eleget tudjon pihenni.
A könyv talán legsokkolóbb része az volt számomra, hogy egy bulvárlap nemcsak hogy valótlan információt közölt Marie állapotáról, de meg is úszták az ügyet következmény nélkül. Ez hogy történhetett?
Jogi következményei valóban nem voltak ennek. Marie-ék talán elérhették volna, hogy megbüntessék a lapot, de akkor újra át kellett volna élniük ezt a poklot, és ez foglalta volna le a gondolataikat. Ez nagy terhet rótt volna a családra, amikor épp amúgy is nehéz időszakot éltek át.
Véletlen, hogy az ABBA neve csak egyszer bukkan fel a könyvben? Vagy esetleg volt valami rivalizálás, ha már a Roxette volt az ABBA után a következő svéd világsztár?
Nem hiszem, hogy lett volna ilyen. Különböző idők, különböző stílusok. Kölcsönösen tisztelték egymást.
Magyarországon nagyon komoly és aktív tábora van még mindig a Roxette-nek. Ön hogy látta, hol van a legtöbb rajongója a zenekarnak?
Sokszor rácsodálkoztam, milyen hatalmas szeretetet kapott Marie és a Roxette a világ legkülönbözőbb helyeiről. Amikor például együtt dedikáltuk a könyvet egy stockholmi áruházban, egy dél-afrikai család volt az első a sorban, akik csak azért utaztak ide, hogy találkozhassanak Marie-val, és autogramot kérhessenek tőle. De tudom, hogy nagy rajongótábora van Latin-Amerikában és persze Magyarországon is!
Marie önmagát amolyan "rock and roll egyéniségként" írta le, miben nyilvánult ez meg ön szerint?
Szerette ezt az attitűdöt, nem akart kedvesnek és ártalmatlannak tűnni. Imádta a fekete bőrcuccokat, és a betegsége előtt sokat bulizott, igazi rock and roll módra. Valamiféle nyers erő volt az énekhangjában, amit a valódi énje kifejezésének gondolt.
Kiemelt kép: Steve Jennings /WireImage /Getty Images
