Április végén derül ki, lesz-e Sziget idén, addig adtak időt maguknak a szervezők, hogy kimondják, megtartják-e vagy sem a fesztivált. Kádár Tamás, a sziget ügyvezetője a hvg-hu-nak elmondta, a fellépők listája már megvan elvileg, a fesztiválnak vannak megállapodásai előadókkal és zenekarokkal, azt azonban jelenleg még nem lehet tudni, lesz vagy nem lesz Sziget Fesztivál a nyáron.

Hogy erről döntsenek, Kádár elmondása szerint számos kérdésre kell választ kapniuk, elsősorban pontos nyitási tervet kellene látniuk, az ahhoz rendelt feltételekkel. Ebből megtudhatnák, utazhatnak-e a zenekarok és a közönség, hogyan szabályozzák a beutazást Magyarországra, mik lesznek a vendéglátóipart érintő szabályok nyáron Budapesten és milyen mozgásterük lesz a védetteknek. Kádár Nagy-Britanniát, illetve az angol fesztiválpiacot hozta fel példaként, ahol a pontos nyitási terv ismeretében már több fesztiválra is elkezdték árulni a jegyeket.

Ahogy arról már mi is beszámoltunk, az biztos, hogy Balaton Sound és VOLT nélkül telik el a nyár. A Fishing On Orfű és a Bánkitó Fesztivál is több 2021-es időponttal készül, utóbbi, 1000 fős résztvevővel naponta, a Kolorádót pedig a tervek szerint 2021 augusztusában tartanák meg.

Kapcsolódó

Hivatalosan is lemondták: idén nem lesz sem Balaton Sound, sem VOLT

Megpróbálták a nyár végére tolni a fesztiválokat, de végül nem találtak jó megoldást.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!