Nemsokára utalni kellene a béreket, de senki sem tudja, kinek és mennyit. Az elvileg jelentős béremelést előíró rendelet egyelőre több kérdést vet fel, mint amennyit megválaszol.


E hó harmincadikáig kellene megkapniuk a megemelt béreiket is tartalmazó új munkaszerződéseiket a tanároknak, ám az ezt szabályozni hivatott kormányrendeletekből épp azok a részletek maradtak ki, amelyek az illetmények pontos megállapításához szükségesek lennének – derül ki a Népszava cikkéből.

A kormányrendelet ugyan rögzítette, hogy melyek azok a minimumösszegek, melyeket az egyes fokozatoknál meg kell kapniuk a pedagógusoknak az átlagosan 32,2 százalékos bértömeg-emelésből,

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) ügyvivője, Nagy Erzsébet a Népszavának elmondta, hogy a Belügyminisztériummal történt legutóbbi egyeztetésen szóban arról kaptak tájékoztatást, hogy a tankerületi intézményekben „lehetőleg” mindenki a tavaly novemberi béréhez viszonyítva kap majd emelést, ami csak a gyakornokoknál jelent 32,2 százalékos többletet. Pedagógus I. fokozatban 31,2 százalékot, Pedagógus II-nél 29,1 százalékot, mesterpedagógus kategóriában 21,2 százalékot, a kutatótanároknál pedig 19 százalékot jelent minimálisan az emelés.

A gond csupán az, hogy mivel a rendeletben maradtak még tisztázandó kérdések, a pedagógusok január nyolcadika óta úgy dolgoznak, hogy fogalmuk sincs, mennyi pénzt visznek haza február elején. Korábban azt ígérték, hogy ezen a héten összehívják az iskolaigazgatókat, de ez nem történt meg.

Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár aláírásával eljutott egy tájékoztató levél a Népszavához, de abból is csak annyi derül ki, hogy az új munkaszerződéseket a tankerületi központokban állítják ki,

Az állami óvodák esetében más a helyzet, mert ott az önkormányzatok a fenntartók, azonban a munkáltatói jogokat, az iskolákkal ellentétben az intézményvezetők gyakorolják, vagyis joguk van a bérek megállapításában is.

Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke és Gödöllő polgármestere a Népszavának azt nyilatkozta, hogy a héten az Államkincstár utalta a a gödöllői óvodapedagógusok béremelésére fordítható összeget, de az önkormányzattal előzetesen senki nem egyeztetett, így egyelőre nem tudják, hogy az összeg pontosan mekkora béremelésre elegendő, és milyen szempontok szerint kell szétosztani, továbbá a technikai dolgozók béremelésére jut-e, noha itt is február elején már meg kellene kapni a béreket az érintetteknek.

A szakképzésben dolgozók béremelése körül is legalább ennyi bizonytalanság van. Mivel őket a Munka törvénykönyve szerint foglalkoztatják, így nincs szükség arra, hogy a béremelésüket kormányrendelet szabályozza, szerdán mégis megjelent egy kormányhatározat, amely szerint

Azonban azt, hogy pontosan ez mit jelent, nem részletezték. Nagy Erzsébet szerint hanyag és igénytelen a minisztériumi határozat. Nem érthető az sem, mi az oka annak, hogy a szakképzésben oktatók bérének minimumát a fenti összegben határozták meg, de az sem, hogy egy adott intézményen belül hogyan alakulnak a bérek. Ráadásul, amíg a köznevelésben dolgozóknál a nevelési-oktatási munkát segítő pedagógus végzettségű munkatársak is kapnak béremelést, addig a szakképzésnél csak az oktatóknak jár ugyanez, ami Nagy szerint bérfeszültséghez fog vezetni.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!