Nem könnyű olyan rendszeres megtakarítással megfelelő hozamot elérni, amihez nem kapcsolódik állami támogatás. Létezik azonban olyan rendszeres megtakarítás, amelynél azonnal részesülhetünk egy nagyobb összeg befektetésének hozamából, támogatások nélkül is. Ehhez azonban hitelt kell felvennünk, amelynek havi törlesztőrészleteit tekinthetjük a rendszeres befizetésünknek, amelyért megkapjuk a futamidő legelején a kölcsönösszeget.

Számolni azért kell, mert komoly probléma, ha befektetésünk nem hozza az elvárt hozamot, vagy éppen kevesebbet ér lejáratkor, mint az induláskor. Ha pedig hitelből fektetünk be, akkor egy ilyen végkifejlet végzetes is lehet. Éppen ezért csak akkor érdemes kölcsönből befektetni, ha:

  • a megtakarításunk hozama biztos, kockázatmentes;
  • a kölcsön törlesztőrészlete és költsége kiszámítható, legalább a megtakarítás lejáratáig;
  • a befektetésünk kitermeli a hitel költségeit és azon felül érünk el még nyereséget.

Jelenleg van egy biztos kamatozású, alacsony kockázatú megtakarítás, a Magyar Állampapír Plusz, mely 5 éves futamidejű és az elérhető éves hozam 4,95 százalék. Mivel állampapírról beszélünk, ezért lejáratkor biztosan megkapjuk a megígért kamatokat - kivéve államcsőd esetén -, így a konstrukció kockázati szintje megfelelő lehet számunkra.

Már csak azt kellene megnéznünk, van-e olyan szabad célú, jelzálogfedezetű hitelkonstrukció, melynek költségei 5 év alatt alacsonyabbak, mint a kérdéses állampapír hozama. Célszerű 5 éves kamatperiódusú konstrukciót választani, így biztosak lehetünk benne, hogy a bank a befektetésünk lejáratáig nem változtathatja meg egyoldalúan a törlesztőrészleteket. Az öt év leteltével pedig érdemes előtörleszteni a hitelt a befektetésből. Már csak az a kérdés, hogy a lakossági állampapír hozamából marad-e valami mindezek után.

Hitelből állampapír

A Bankmonitor Lakáshitel Kalkulátorával megkereste a legolcsóbb szabad felhasználású, 5 éves kamatperiódusú jelzálogfedezetű hitelt. (Fontos, hogy a lehető legkedvezőbb áron kínált terméket válasszuk, hiszen a költség közvetlenül befolyásolja a konstrukcióval elérhető hozamot.) Ha ebből 10 millió forintot igénylünk, és ezt befektetjük állampapírba, akkor 5 év múlva 12,7 millió forintunk lesz. A hitelre viszont összességében 11,7 millió forintot kellene kifizetnünk - ami tartalmazza a hitel induló költségeit és törlesztőrészleteit, valamint az előtörlesztés 2 százalékos díját is - ha az ötödik év végén előtörlesztjük azt. Vagyis összesen 1 millió forintot keresnénk ezzel a kombinációval. Ez a tényleges kifizetések és bevételek alapján 10,34 százalékos éves hozamot jelentene.

Öt éven keresztül havi 56 600 forint volt a hitel törlesztőrészlete, ami összesen 3,4 millió forint. (A hitel induló költségével csökkentettük a befektetett összeget, ezért az nem jelenik meg kifizetésként.) Az ötödik év végén megkapjuk a befektetésünk után a 12,7 millió forintot, amelyből kifizetjük a hitelünkből még fennálló tartozást, előtörlesztési díjjal növelten, azaz összesen 8,2 millió forintot. Így az ötödik év végén 4,4 millió forintunk marad, miközben 3,4 millió forintot fizettünk be.

Ezt a pénzt azonban 5 év múlva kapjuk meg, így érdemes lehet a reálhozamot is megvizsgálni, vagyis hogy ezért az összegért mennyi árut tudnánk ma vásárolni. Ha azt feltételezzük, hogy évente 3 százalékkal emelkednek az árak - ez megfelel az MNB inflációs célértékének - akkor a reálhozamunk 888 ezer forint lenne végül. Vagyis a mai árakon számolva ekkora értékű árut tudnánk vásárolni 5 év múlva a nyereségünkből.

Ha a rendszeres megtakarítás oldaláról szeretnénk megközelíteni mindezt, akkor havonta 56 600 forintot tettünk félre - ez volt a hiteltörlesztés -, vagyis 5 év alatt összesen 3,4 millió forintot fizettünk ki. Az állampapírból befolyt 12,7 millió forintból a hitelre kifizettünk - előtörlesztési díjjal együtt - 8,3 millió forintot. Így maradt összesen nagyjából 4,4 millió forintunk az ötödik év végén, vagyis a befizetésünkön felül még 1 millió forint nyereséget értünk el.

Persze vannak kockázatok, melyek közül az egyik legjelentősebb az, ha nem fizetjük a havi részleteket. Elveszíthetjük az állásunkat, csökkenhet a jövedelmünk, amire mostanában sajnos sok példa volt. Ha egy rendszeres megtakarítás részleteit nem tudjuk fizetni, akkor csupán a hozamot bukhatjuk el. Ha egy hitel fizetési kötelezettségeit nem teljesítjük, az sokkal súlyosabb problémát okozhat.

Mi történik, ha idő előtt kiszállunk?

Ha nem tudjuk fizetni a hitel törlesztését, még mindig eladhatjuk az állampapírt, hogy abból előtörlesszük a hitelt. A lejárat előtti értékesítés azonban az elérhető nyereségre is hatással lehet. Éppen ezért a szakértő megnézte a fenti példánál, mi történne ilyen helyzetben. Az Magyar Állampapír Plusznak a kincstár által jegyzett visszaváltási árfolyama 99,75 százalék. Vagyis nagyságrendileg két hónap után már önmagában a megtakarításból pozitívan tudnánk kiszállni.

Sőt, a Magyar Állampapír Pluszon elérhető hozam már 31 hónap alatt meghaladja a hitel költségeit. Ez követően már tényleges nyereséggel adhatnánk el a kötvényt, hogy előtörlesszük a kölcsönünket.

Azt is megtehetjük, hogy nem vásárolunk a teljes hitelösszegből állampapírt, hanem a kölcsön egy részét elkülönítjük a jövőbeni törlesztőrészletekre. Ez természetesen csökkenti az törlesztés-elmaradás kockázatát, ugyanakkor az elkülönített rész nem kamatozik, emiatt az elérhető nyereség is kevesebb lehet. De még abban az esetben is lenne minimális 30 ezer forintos nyereségünk 5 év alatt, ha a hitel teljes költségét - induló díjak, törlesztőrészletek, előtörlesztési díj - előre elkülönítjük. Ekkor tényleges fizetnivalónk nem lenne a teljes futamidő alatt, és ez a szerényebb nyereség teljesen kockázatmentes lenne.

Még többet hozhat a Babaváró hitel

A Babaváró hitel is szabad célú támogatott hitelkonstrukció, éppen ezért a kapott összegből akár állampapírt is lehet vásárolni. Mivel a konstrukció induláskor kamatmentes, ezért az elérhető hozam is jóval nagyobb lenne - amennyiben egy gyermekünk születik -, ugyanakkor lehetnek előnyei is a szabad felhasználású jelzáloghitelnek a Babaváróval szemben.

A Babaváró hitel egy gyermek születése esetén kamatmentes, induló költsége, előtörlesztési díja nincsen. Ebben az esetben a hitel költsége messze az állampapír hozama alatt lenne, így az elérhető nyereség is magas. Ráadásul nem szükséges hozzá ingatlanfedezet sem.

Ugyanakkor a Babaváró hitel maximális összege 10 millió forint, a szabad felhasználású jelzálogfedezetű hitelből azonban ennél jóval nagyobb összeg is igényelhető - a felvehető összegnek jellemzően a jövedelem nagysága és a fedezetként bevont ingatlan értéke szabhat korlátot. Emellett minden Babavárót igénylő párnak meg kell felelnie a kapcsolódó jogszabályban foglalt szigorú feltételeknek.

Kockázatot jelent, ha nem születik gyermekünk 5 év alatt, akkor Babavárónál a kapott támogatást is vissza kellene fizetnünk - ennek mértéke egy júliusban igényelt hitelnél 1,7 millió forint lenne -, emiatt a megtakarításon elérhető hozam is jelentősen csökkenne. (Ebben az esetben már jobban megérné az, ha a legolcsóbb szabad felhasználású jelzáloghitelből vásárolnánk Magyar Állampapír Pluszt.)

A jelenlegi helyzetben mindenki kétszer gondolja meg, hogy felvesz-e bármilyen hitelt. Ha a jövedelmünk biztos, kiszámítható, akkor vágjunk csak bele egy kölcsönigénylésbe. Ugyanakkor kétségtelen, hogy ha jelenleg egy szabad felhasználású, jelzálogfedezetű hitelt - vagy épp Babaváró hitelt - állampapír vásárlással kombinálunk, igen szép hozam érhető el, ráadásul nincs szükségünk induló tőkére, a pénzt kisebb részletekben, hiteltörlesztésként rakhatjuk össze. Ami pedig a legfontosabb: a megoldás kockázata roppant alacsony, akár teljesen ki is küszöbölhető.

Kiemelt kép: Balogh Zoltán /MTI


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!