Még a bizottság javaslatánál is kevesebb uniós forrás juthat Magyarországnak 2020 után, ha a tagok elfogadják a hétéves költségvetési keretre vonatkozó friss javaslatot. Ezt a féléves soros elnökséget adó Finnország terjesztette be a jövő heti EU-csúcs elé - írta meg a hvg.hu.


Helsinki szerint a tagországoknak bruttó nemzeti jövedelmük (GNI) 1,07 százalékát kellene befizetni a brüsszeli kasszába, a lap szerint ez több, mint a jelenlegi, 1 százalék körüli érték, ám jóval kevesebb, annál az 1,3 százaléknál, amennyit Magyarország kész lenne fizetni és kevesebb annál az 1,114 százaléknál is, amely az Európai Bizottság által tavaly májusban beterjesztett eredeti költségvetési javaslatban szerepelt. A kevesebb bevétel azonban értelemszerűen kevesebb kifizetéssel is járna.

A brüsszeli terv alapján Magyarország a 2014-2020 között számára biztosított strukturális támogatásokhoz képest 25 százalékkal kevesebbet kapna. Azért ennyivel, mert ez a vágás felső határam, a finnek ezt a felső határt 27 százalékra tolnák ki, tehát még a korábbihoz képest is szerényebb támogatás érkezne Magyarországra.

A lap hozzáteszi: jó eséllyel az sem fog tetszeni a kormánynak, hogy a finnek támogatják a források jogállamisághoz kötését. Jó hír, hogy a javaslat szerint ez a költségvetéshez közvetlenül köthető problémák esetén, pontos kritériumok alapján és egyedi esetekben történne. Ahogy a bizottság, úgy az elnökség is azt javasolja a tagországoknak, hogy a felzárkózási források legalább 25 százalékát fordítsák a párizsi klímacélok teljesítésére.

Kiemelt kép: Aris Oikonomou / AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!