Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Hungaroringen Jean Todttal, az FIA elnökével és Chase Carey-vel, a Formula One Group vezérigazgatójával folytatott szombati helyszíni tárgyaláson felajánlotta: amennyiben szükség lesz rá, akár még egy Forma-1-es versenyhétvége megrendezhető lesz idén Magyarországon - írja az MTI.

„Örültünk a felajánlásnak” - mondta Gyulay Zsolt, a Hungaroring elnök-vezérigazgatója, ugyanakkor kifejezte reményét, hogy mindenhol meg lehet rendezni a futamokat, ahol eddig nem mondták le hivatalosan.

„A versenyzők és a nézők sem szeretnék talán annyira, hogy ugyanazon a pályán folyjanak a versenyek. De attól függően, hogy hogyan alakul a nemzetközi helyzet, azért mi készek vagyunk erre a dologra”

- fogalmazott.

Ha sor kerülne a futamra, egy igen sűrű versenynaptárba kéne bezsúfolni, hiszen az eddig ismertetett előzetes menetrend szerint szeptember végéig alig van hétvége, amikor ne rendeznének Forma-1-es versenyt. Mivel egy helyszín névleg csak egy futamot rendezhet, az is kérdés, a második hungaroringi versenyt milyen néven tartanák meg. (A két osztrák futam közül az egyik Stájer Nagydíj néven futott, míg a második brit versenyt 70. évforduló Nagydíjnak, a második olaszt pedig Toszkán Nagydíjnak keresztelték el.)

hirdetés

Korábban a Forma-1 vezetése azt mondta, nyolc megtartott futammal már világbajnoki eredményt hirdetnének. A jelenlegi naptárban tíz verseny szerepel, a 36. Magyar Nagydíj lehetne a tizenegyedik.



hirdetés