A You az elmúlt évek egyik legjobban sikerült sorozataként az elmúlt három évben milliónyi rajongót szerzett magának, így nem meglepő, hogy a némi túlzással a Gossip Girl (Pletykafészek), és a Pretty Little Liars (Hazug csajok társasága) történetét vegyítő pszichológiai thrillert a Netflix egészen addig a pontig akarja majd futtatni, amíg minimális lehetőséget lát benne.

Ezért sem ért sokakat meglepetésként, hogy a streaming-szolgáltató augusztus végén bejelentette: október 15-én érkezik a harmadik évad, aminek középpontjában továbbra is a sokszor szerethető arcát mutató, de kétségkívül mielőbbi pszichiátriai kezelésre szoruló könyvesboltos, Joe Goldberg (Penn Badgley) áll majd, akiről már az első évad kezdetén tökéletesen látszott, hogy minden szerelmi kapcsolatát, illetve lakhelyét képes pillanatok alatt ijesztő csatatérré változtatni.

Kapcsolódó

Rövidesen érkezik a Netflixre a You új évada

A finoman szólva is szokatlan módon ismerkedő pszichopata, Joe Goldberg életét nyomon követő sorozat új részeire már csak néhány hetet kell várni.

A tíz új epizódra még egy napot kell várni (az előzetese persze már rég megnézhető), a Netflix azonban ezeket az utolsó órákat sem tölti karba tett kézzel, hiszen a Twitteren és a hivatalos Youtube-csatornájukon bejelentették:

készül a negyedik évad,

így még tovább követhetjük majd Joe életét.

A hírhez kapcsolt egyperces videóban a karakter korábbi partnereit, Becket (Elizabeth Lail), Candace-t (Ambyr Childers), illetve Peach-et (Shay Mitchell) láthatjuk, de Joe aktuális barátnője, Love (Victoria Pedretti) is feltűnik, sőt, rajtuk keresztül a főszereplő fejébe is bepillanthatunk:

A negyedik évad premierdátuma egyelőre nem ismert, de kizártnak tűnik, hogy a részek még ebben az évben megjelennek a Netflixen.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!