Meg akartak erőszakolni egy hazafelé tartó 55 éves nőt péntek délután, miután leszállt a gödöllői HÉV-ről. Az asszony Szilasliget megállónál szállt le, majd egy földúton gyalogolt tovább.

Először csak lépéseket hallott maga mögött, majd megfordulva egy lökést érzett a vállán. Az ismeretlen férfi a hanyatt eső nőre tornyosult, majd egyértelműen tudomására hozta az erőszakos szándékait. A nő hiába próbálta kiabálva, kapálózva elzavarni, támadója nem tágított, egyik kezével nadrágjába markolt, a másikkal pedig lefogta áldozatát.

A Pest Megyeii Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint az asszony addig mozgolódott, míg ki tudta szabadítani a kezét és lelökte magáról a férfit, ám miközben feltápászkodott, támadója újra a földre lökte. A nőnek sikerült elérnie az eséskor elejtett ridiküljét, amivel ütni kezdte támadóját, miközben torka szakadtából segítségért kiabált, mire az ismeretlen elszaladt.

A könnyű sérülést szenvedett asszony hazament, letusolt, átöltözött, felhívta barátnőjét, majd a a történtek után egy órával tárcsázta a segélyhívót. A rendőrök ugrottak a bejelentésre, a helyszínen és környékén minden létező információt összegyűjtöttek, azok és az áldozattól kapott személyleírás alapján igyekeztek a rendelkezésükre álló adatbázisok átfésülésével minél hamarabb azonosítani a támadót, valamint a környező településeken szolgáló polgárőrökkel is megosztották a keresett férfi leírását.

police.hu

A támadót sikerült azonosítani, mielőtt azonban célirányosan megindultak volna tartózkodási helyére, vasárnap 11 óra 45 perckor jött a jelzés, hogy egy kerepesi polgárőr a korábban kapott személyleírás alapján felismerni vélte az utcán. A címre száguldó péceli körzeti megbízottak a Babits Mihály utcában elfogták, megbilincselték, majd előállították a 25 éves Sz. Sándor Gergőt.

A segédmunkára Ukrajnából kerepesi alkalmi szálláshelyére érkező férfi első kihallgatásán mindent tagadott, állítása szerint bevásárlás után hazament, majd másnap reggelig aludt. A kihallgatási taktika, az elé tárt személyi és tárgyi bizonyítékok hatására azonban két órával később már beismerő vallomását jegyzőkönyvezték a rendőrök.

Elmondta, hogy aznap délután sörözött, kicsit berúgott, a nap további részére hiányosan emlékszik. Rémlett számára egy középkorú nő, aki később a fűben feküdt, mert "rámásztam, valamint rosszat akartam vele" - vallotta. A nő kiabált, ő pedig elszaladt.

A Gödöllői Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya szexuális erőszakkísérletének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást az őrizetbe vett Sz. Sándor Gergővel szemben, egyben kezdeményezték a letartóztatását.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!