A płaszówi náci koncentrációs tábor vezetője, Amon Göth élvezte a kínzást és a gyilkolást, valódi szadista volt. Több mint tízezer ember haláláért felelős.


Az 1993-as Schindler listája című film előtt Amon Göth nevét kevesen ismerték. Bár a történelmi filmek gyakran nem tükrözik pontosan a valóságot, Amon Göth karakterét nem kellett túlságosan kiszínezni a drámai hatás kedvéért. Sőt, a valóságban Göth még annál is kegyetlenebb volt, mint a filmen.

Kiszámíthatatlan szadista

Az élet a płaszówi a táborban még más náci táborokhoz képest is brutális volt, leginkább a parancsnoka, Göth miatt. A háború túlélői kiszámíthatatlan kínzóként jellemzik, aki minden nap, lehetőleg még reggeli előtt szeretett gyilkolni. Szokása volt, hogy villájának erkényéről lövöldözött, minden figyelmeztetés nélkül.

Göth élvezte, hogy megalázhat, kínozhat és meggyilkolhat embereket. A kollektív büntetésben hitt, így olyan rabokat is kivégeztetett vagy megkínzott, akik nem követtek el semmit.

Két kutyáját, Rolfot and Ralfot arra képezte ki, hogy parancsra kínozzák a foglyokat, vagy tépjék darabokra őket. Amikor úgy látta, hogy a kutyái túlságosan megszerették zsidó gondozójukat, vele is végzett.

Azt sosem lehetett tudni, hogy mikor és miért öl. Volt, hogy azért végzett valakivel, mert az a szemébe nézett, túl lassan ment, vagy túl forró volt a leves, amit felszolgált.

Joseph Bau, vagy a 69084-es számú fogoly – azon kevesek egyike, akik megjárták a tábort, és élve maradtak – a következő borzalmas emlékeket idéztefel:

„Ha valaki megszökött a táborból, a csoportot, amelyből származott, felsorakoztatta, és minden tizedik embert lelőtt. Egyszer azért végzett egy zsidóval, mert azt túl magasnak találta, aztán pedig levizelte a holttestét. Meglátott egy fiút, akinek hasmenése volt, a nadrágjába piszkított, és arra kényszerítette, hogy egye meg az ürülékét, utána pedig lelőtte.”

Schindler ravasz módon kijátszotta

Oskar Schindler német nagyiparos volt, maga is a náci párt tagja. Bár eleinte azért alkalmazott zsidókat krakkói gyárában, mert sokkal kevesebb pénzért dolgozathatta őket, később elkezdte megutálni mindazt, amit a pártja képviselt.

Schindler rájött, hogy Amon Göth megvesztegethető hízelgéssel, luxusajándékokkal és pénzzel, így megvásárolta a nála dolgozó zsidók biztonságát. Göth elkülönített barakkokban tartotta Schindler zsidóit, akik védve voltak a kegyetlenkedésektől.

Schindler és Göth annyiban hasonlóak voltak, hogy mindkettek katolikus hátterű családból származtak, imádták a gazdagságot, az alkoholt és a nőket. Göth azt hitte, hogy országos cimborák, pedig Schindler megvetette, és ahol tudta, kijátszotta a szadista parancsnokot. Mintegy 1200 zsidó köszönheti Schindlernek az életét.

1944 szeptemberében Göthöt letartóztatták korrupció miatt, majd 1945-ben amerikai katonák kezére került. A lengyel kormány háborús bűnökkel vádolta meg, ezen belül több mint tízezer ember meggyilkolásával. Azzal védekezett, hogy csak feljebbvalói parancsát teljesítette.

1946 szeptemberében akasztották fel Krakkóban, nem messze a hírhedt táborától. Utolsó szavai ezek voltak: „Heil Hitler”. Testét elhamvasztották, és a Visztula folyóba szórták.

(Forrás: ATI, Rare Historical Photos, History)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!