Egy szelet, az északi part csodáiból.

Dübörög a szezon a Balatonon. Rengeteg program és enni - innivaló közül választhatunk ilyekor, ha a környéken kapcsolódunk ki.

Ha pedig nem szeretnétek választani a két oldal közül, feltétlenül nézzetek körbe a Balatoni Hajózási Zrt. oldalán. Itt választhattok menetrend szerinti kirándulóhajók, bulihajók, kompok és egyénileg bérelhető járművek közül is.

Így akár átnézhettek a déli partra akkor is, ha az északi parton szálltatok meg, és fordítva.

Kisbirtok Kultbázis

A Kisbirtok Kultbázis egy komplex rendezvényhelyszín a Káli-medence kapujában, Zánkán.

Tavasz óta fut egy izgalmas programsorozat náluk, melynek lényege, hogy közelebb hozza az alkotás folyamatát a befogadóhoz. A Színes falu, színes ház projekt keretében 6 alkotás készül el.

Szeptemberben pedig a helyi gyerekkórus és asszonykórus, valamint a résztvevő underground pop, jazz, soul zenészek adnak közös koncertet a felújított pajtában, és egy séta keretében lehet bejárni majd az összes elkészült művet, az alkotók által bemutatva.

Ha a héten jártok feléjük, pont elcsíphettek egy ilyen performance-ot.

Szerdán végignézhetitek, hogy hogyan hat a kortárs festőre, Gyulai Attilára Tóth Sabina és Monostory Barnabás zenéje. Szombaton pedig kerekasztal beszélgetés lesz, és a kész mű leleplezése.

Cím: Zánka, Rákóczi út 15.

Hableány

A Hableány egész éves találkozóhely a Badacsonynál.

Óriási teraszán öröm lazulni és pezsgőt poharazni, és az étlapon szinte mindenki találhat kedvére valót.

Mi a buffala mozzarellás - paradicsomos tálat, és a langyos tökfőzeléket bármelyik meleg, nyári napon szívesen kanalaznánk, és az aranygaluskát is kihagyhatatlannak nyilvánítottuk.

Cím: Badacsonytomaj, Park utca 26.

MÉRCE tapas bár

Az olyan helyek, mint a MÉRCE bizonyítják a legjobban, hogy mennyit fejlődött a balatoni vendéglátás: brutális spiritválaszték, rengeteg minőségi koktélvariáció és minőségi, mediterrán konyha.

Bátran válasszatok a tapasok, pizzák és tészták közül is, és idézzétek meg a mediterrán, tengerparti hangulatot a szigligeti partnál.

Pro Tipp: Elsőosztályú gluténmentes pizzát is találtok itt!

Cím: Szigliget, Aranykagyló út

Borbolt a völgyben

A Balatonnál rengeteg remek bor van, de az ember nem biztos hogy tudja, hogy éppen melyik pincészetnél kellene keresnie azt a tételt, ami leginkább megfelel az ízlésének.

Közel 20 pince válogatott borait találjátok meg itt, és ami talán még fontosabb: szakértői segítséget.

Fontos, hogy mielőtt indulnátok, mindenképpen nézzetek rá a nyitvatartásra, vagy csörögjetek rá Dórira!

Telefon: (30) 332 3515

Mandilla boutiqe hotel és étterem

A Káli-medence legszebb kertjéről már írtunk bővebben ITT, de egyszerűen annyira szívünkhöz nőtt ez a hely, hogy nem hagyhatjuk ki ebből a válogatásból sem.

Cím: Köveskál, Városkút utca 2.

mandilla.hu

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!