A magyar zsidóságot közvetlenül érintő közpolitikai és társadalmi kérdések kapcsán rendszeresen véleményt formál - különös tekintettel a konkrét antiszemita jelenségekre és emlékezetpolitikai ügyekre. Szövetségünkön belül egyértelmű konszenzus van arról, hogy pártpolitikai kérdésekbe nem kívánunk beavatkozni, vallási felekezetként ilyen ügyekben nincs és nem is lehet illetékességünk. Különösen kampányidőszakokban fontos, hogy egyik versengő erő se tudjon bennünket politikai céljaira használni


- írta közleményében szerdán a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz).

Ahogy arról nemrég beszámoltunk, a Mandiner írt arról, hogy Orbán Viktor a Mazsihisz elnökét tartja felelősnek Bíró László ügyében. A lap úgy tudja, hogy a miniszterelnökben "megütközést keltett, hogy Heislerék az ügy súlyát relativizálva, határozatlanul nyilvánultak meg az ügyben".

A Mazsihisz közleményében leszögezte: "Ez a hozzáállás a mérvadó egyházak esetében általánosan bevett gyakorlat, ami tiszteletben tartja a hívek sokszínű pártpreferenciáját, egyúttal lehetőséget ad arra, hogy a politikai paletta minden oldalával korrekt kapcsolatokat ápolhassanak."

Természetes módon párbeszédre törekszünk a magyar közélet szereplőivel - kormánypártiakkal és ellenzékiekkel egyaránt. Ez mindannyiunk érdeke. Azonban a Jobbikkal - annak vállalhatatlan múltja miatt - deklaráltan nincs kapcsolatunk és ezen a helyzeten nem is tervezünk változtatni. Ezt számtalan alkalommal kinyilvánítottuk

- jelezte a szervezet.

A borsodi időközi választásra reflektálva azt írták, a kampány lezárultával megkönnyebbüléssel vették tudomásul, hogy " antiszemita kijelentéseiről elhíresült jelöltjük a választók bölcsességének köszönhetően nem jutott be a Magyar Országgyűlésbe, ahol egyetlen ilyen nézeteket valló képviselőnek sincs helye".

A Mazsihisz továbbra is konstruktív, előremutató kapcsolatot kíván ápolni a magyar kormánnyal. Büszkék vagyunk azokra az értékekre, amelyeket közösen hoztunk létre az elmúlt években

- közölték.

Kiemelt kép: MTI/Vasvári Tamás


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!