Max Verstappen nyerte a Forma-1-es Amerikai Nagydíjat.

Lewis Hamilton a rajtnál a holland elé vágott, viszont a Red Bullnál felkészültek erre a forgatókönyvre is és elsőként jött ki a boxutcába. Kemény keverékeken is jó tempót diktált a vb-ponttáblázat vezetője, de a hőségben egyértelmű volt, hogy még egy kiállásra szükség lesz. A Verstappen-féle kerékcsere lavinát indított, mindenki reagált, ez pedig a holland malmára hajtotta a vizet, mert így könnyebben kerülhetett élre.

Ezután a 30. körben jött ki második cserére, amely után egyértelműen előnyben volt Hamiltonnal szemben, így aztán a brit is kénytelen volt újabb cserére kijönni friss gumikért. A nagy izgalom a hajrára maradt, mert nagyon közel volt hozzá a címvédő, hogy DRS-távolságon belülre érkezzen és az egyenesben lehagyja Verstappent.

Erre azonban nem került sor, a Red Bull pilótája nyerte a futamot, ráadásul csapattársa, Sergio Pérez ért harmadikként a célba.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!