Max Verstappen indulhat majd az első rajtkockából az utolsó 2020-as Forma-1-es futamon, Abu-dzabiban.


A kvalifikáció első szakasza aligha hozott meglepetést, a két leggyengébb autóval rendelkező csapat pilótái, vagyis a Haas és a Williams két-két versenyzője esett ki, valamint Kimi Räikönnen. Az utolsó pillanatokban még Nicholas Latifi okozott azért némi izgalmat, szó szerint az utolsó kanyart rontotta el, amitől megpördült, de szerencsére nem ment neki semminek.

Q2-ben már nagy csata zajlott, Sebastian Vettel meghökkentően gyenge időt autózott ahhoz képest, hogy Charles Leclerc simán ment tovább. A két Renault hiába javított folyamatosan, Daniel Ricciardo és Esteban Ocon sem fért be az első tízbe. Kiesett Antonio Giovinazzi is, Sergio Pérez pedig nem is futott gyors kört már, mert motorelemcsere miatt mindenképp a mezőny végéről indulhat majd a futamon.

Az utolsó etapban aztán felborult minden papírforma, míg Valtteri Bottas az utolsó percben megelőzte a már világbajnok Lewis Hamiltont, Max Verstappen összerakott egy parádés kört és 25 ezredmásodperces előnnyel megnyerte az időmérőt. A meglepetések közé sorolható az is, hogy a McLaren két pilótája, Carlos Sainz és Lando Norris is egész közel állt Alexander Albonhoz és Hamiltonhoz.

???? TOP 10 - END OF QUALIFYING ????

VER ????????
BOT
HAM
NOR
ALB
SAI
KVY
STR
LEC
GAS#AbuDhabiGP ???????? #F1 pic.twitter.com/wghg3VkaFz

- Formula 1 (@F1) December 12, 2020


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!