Az országgyűlési képviselők mellett a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökének is január 31-ig kellett leadnia vagyonnyilatkozatát, amiből kiderült, hogy Matolcsy Györgynek bokros jegybanki teendői mellett arra is van ideje, hogy egy kis fizetéskiegészítésért másodállást vállaljon. A jegybankelnök bruttó 5 millió forint fizetést kap havonta az MNB-től, továbbá havi 14 ezer forint étkezési jegyet, 20 ezer forint napi díjat külföldi tartózkodás esetén, valamint évi 540 ezer forint cafetériát.
![](https://hirekmindenkinek.com/images/168695-127456-1732209070-d-kos20181012008-e1549003990774.jpg)
Emellett Matolcsy havi bruttó 750 ezer forintot kap, ugyanis tavaly február óta a Budapest Institute of Banking Zrt. banki, pénzügyi témakörben indított tanfolyamain témavezetői, lektorálási feladatokat lát el, és a vizsgabizottságban is részt vesz.
Ez pedig azt jelenti, hogy a jegybankelnök több mint a magyar átlagfizetés (bruttó 355 ezer forint) kétszeresét keresi meg a másodállásával.
Matolcsy György ingatlanvagyona egyébként nem gyarapodott tavaly. Még mindig tulajdonosa egy balatonakarattyai családi háznak, amelyhez 50 százalékban örökléssel, 50 százalékban pedig adás-vétellel jutott. Autó továbbra sincs a nevén, magas fizetése ellenére semmilyen megtakarítással nem rendelkezik.
Kiemelt kép: MTI / Koszticsák Szilárd