Az előző évtized eredményes felzárkózási folyamata, és az elmúlt 2 év sikeres válságkezelése után Magyarországnak a 2020-as éveket is meg kell nyernie - hangsúlyozta kedden, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) videómegosztó oldalán közvetített sajtótájékoztatóján Matolcsy György. A jegybank elnöke szerint folytatni kell az infláció elleni küzdelmet, amíg az infláció el nem éri az árstabilitást jelentő 3 százalékot.

Az MNB Monetáris Tanácsa kedden 100 bázispontos változtatással 5,40 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot keddi ülésén, és ugyanekkora mértékben növelte a kamatfolyosó két szélét is.

Matolcsy György a 2010 utáni időszakhoz képest teljesen más feltételekre, nagyobb kockázatokra, de nagyobb lehetőségekre is számít a következő években. A folyamatok hasonlítanak majd arra, mint ami a 20. század 40-es és 70-es éveiben volt, hiszen a katonai, az energetikai, a pénzügyi hadviselés hatásai egyszerre jelentkeznek. Magyarországnak ebben a helyzetben az infláció letörése mellett törekednie kell a költségvetési egyensúly és a folyó fizetési mérleg egyensúlyára, valamint olyan termelékenységi fordulatra, amely fenntarthatóvá teheti a felzárkózást - fogalmazott.

Az MNB alelnöke szerint az infláció az idén áprilisban és éves szinten is elérheti a 9 százalékot, jelentős részben az orosz-ukrán háború és az Oroszország elleni szankciók hatásai miatt. A magyar gazdaság alapjai ugyanakkor erősek, az első negyedéves GDP-növekedés megközelítheti a 8 százalékot, éves szinten meghaladhatja a 4 százalékot - tette hozzá Virág Barnabás.

A monetáris szigorítás folytatódik, a következő hónapokban a kamatemelések mértékéről az inflációs kilátások mellett a magyar gazdaság környezetét meghatározó kockázatok alapján döntenek. A jegybank főképp a háború hatásait, a belső egyensúly megteremtését, valamint az uniós források hozzáférését értékeli majd - mondta az MNB-alelnök.

(MTI)

Vedd kézbe a 24.hu legemlékezetesebb tartalmait!

Izgalmas arcok, kihagyhatatlan történetek

Keresd az újságárusoknál, vagy rendeld meg az mc.hu/riporter oldalon!

Megrendelem
ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!