A korábbi évekhez képest hamarabb, már július elején meghirdették a 40-50 százalékos leértékeléseket a ruházati boltok, cipőkereskedők, mivel ebben az évben a tavaszi veszteségek után már a hagyományos szezonvégi akciózás előtt szükséges a vásárlók visszacsalogatása a boltokba - jelezte a Magyar Nemzetnek az Országos Kereskedelmi Szövetség.


A szövetség főtitkára, Vámos György a lapnak elmondta:

Az akciózás mindig is a ruházati piacon volt a legerősebb, ami bár más termékeknél is megjelenik, de elszórtabban. Idén áprilisban kilencven százalékkal volt kisebb a hazai ruházati piac forgalma az előző év áprilisához képest. Ezért az újranyitásokat követően látványosabb akciózásba kezdtek a boltosok, hogy visszacsalogassák a vevőket.

Hozzátette: nnek az lett a következménye, hogy a szokatlan újraindító kedvezmények összecsúsztak a hó végén szokásos szezonális leértékelésekkel, így már ezekben a napokban lépten-nyomon kedvezményes árakkal találkoznak a vásárlók, amelyek negyven-ötven, helyenként egy-egy termék esetében hetvenszázalékosak, két utóbbi ugyanakkor nem vonatkozik a teljes árukészletre, hanem a versenyben jelenthet előnyt egy-egy termékkörben vagy bevásárlóhelyen.

Vámos György szerint ugyanakkor a piaci szereplőknek az áprilisi járvány miatti kiesés egy súlyosabb tőkevesztés volt, ezért a leértékeléseket is megválogatják a kereskedők, visszafogottabb az a mérték, amennyit hajlandó elengedni a boltos a már eddig is komoly bevételkiesés után. Kiemelte: az újdonság idén az, hogy lényegében a teljes évszakban egybefolynak az akciózások, kifejezetten annak érdekében, hogy a vásárlók visszatérjenek a ruházati piacra, ahol a tavaszi kollekció nagy része készleten maradt az üzletekben, de a nyáriból sem fogy annyi, amennyit várnának. Mint írják: az a tapasztalat július elején, hogy a fogyasztók alapvetően még mindig óvatosabbak a vásárlásaikban, ez a ruhák, cipők, táskák, divatipari cikkek eladásaiban is érezhető minden értékesítőhelyen.

Koronavírus - Még több hír a témában

Kiemelt kép: Getty Images


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!