Egy előzetes kutatás szerint az úgynevezett "szupervedlők" vagy szuperterjesztők okozhatják a koronavírus-fertőzések jó részét, míg a fertőzöttek 70 százaléka nem adja tovább a vírust másoknak - írja a Science Alert. Hongkongi epidemiológusok jöttek rá, hogy a vizsgált mintában a koronavírusos átadások 80 százalékáért mindössze 20 beteg volt felelős.

A kutatók kimutatták, hogy a megbetegedett emberek 70 százaléka nem adja tovább a vírust, és hogy a szupervedlők beltéri szociális összejöveteleken fertőztek leginkább. Ez azt jelenti, hogy a szupervedlők, vagyis azok, akik egyedül nagyon sok embernek adják át a vírust, gyakoribbak lehetnek, mint eddig gondoltuk.

Korábban mi is írtunk olyan szuperterjesztőről, aki Amerikában egy templomi kóruspróba során legalább 52 embernek adta át a vírust, de történt hasonló eset Dél-Koreában is,

New Yorkban pedig egy ügyvéd minimum 100 embert betegített meg.

A hongkongi kutatók több mint ezer koronavírus-esetet vizsgáltak meg január 23-a és április 28-a között. Ebből szűrték le, hogy a szupervedlők voltak a legfőbb felelősek a kórokozó terjesztéséért a városban. A több mint ezer betegből 350 volt helyi fertőzés, aki nem külföldről hozta be a vírust, közülük pedig majdnem a fele beteg 6 szuperfertőző miatt betegedett meg.

A koronavírus reprodukciós rátáját (azaz azt a mennyiséget, ahány embernek egy fertőzött ember képes átadni a vírust) 2-2,5 közé teszik. A hongkongi adatok alapján azonban a szuperfertőzők legalább háromszor ennyi embert megbetegíthettek.

Kép: Martin Noda / Hans Lucas

Korábbi betegségek során is kimutatták már az úgynevezett 80-20 szabályt: a maláriánál például egy 2011-es kutatás bizonyította, hogy a populáció 20 százaléka volt a felelős a betegségek 80 százalékánál.

Koronavírus - Még több hír a témában

Azt azonban érdemes megjegyezni, hogy a hongkongi kutatás eredményei még csak preprint szerveren jelentek meg, azaz egy független tudományos kutatótanács nem vizsgálta meg és ellenőrizte őket, így még nem mondható ki biztosan, hogy a tudósok nem vétettek hibát a kutatás közben.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!