Karanténba került a szlovéniai Európa-bajnoki selejtező helyszínén készülő magyar férfi kosárlabda-válogatott, miután kedden Ferencz Csaba koronavírustesztje pozitív lett. A játékos másfél hónapja már átesett a fertőzésen, írta az MTI.

Hihetetlen pech, újabb szezont kell kihagynia az NBA egyik legjobb játékosának

2019 júniusa óta nem játszott, de ki kell hagynia újabb egy évet.

"Azonnal karanténba zártak minket, nem mozdulhatunk ki a szobából. Most várunk szerdáig, hogy mikor lesz az újabb tesztelés" - nyilatkozta Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány.

"A nemzetközi szövetségnek nincs protokollja pontosan arra, hogy ez most mit jelent és hogyan tovább. Kicsit fura a hangulatunk, mert ezt nem vártuk.

A hitünk az erős. Mindig szoktam mondani a srácoknak, hogy minél jobban ütnek minket, annál erősebbnek kell lennünk.

Ivkovics azt is elmondta, hogy Ferencz Csabának nincsenek tünetei és a csapat minden tagja jól van, a magyar szövetség és a csapat melletti stáb tagjai pedig mindent megtesznek, hogy a hétvégére minden rendben legyen és játszhasson az együttes.

A magyar válogatott két győzelemmel az élen áll a selejtezős csoportban, és az osztrák együttessel szombaton, a házigazdákkal pedig két nappal később találkozik Ljubljanában.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!