A járványhelyzet lecsengését követően is megtartana a kormány az oktatásügy terén néhány olyan elemet, amelyet eredetileg csak a vészhelyzet miatt vezettek be - derült ki Maruzsa Zoltán, köznevelésért felelős államtitkár szavaiból, aki a Magyar Nemzetnek adott interjút.

Ez elsősorban a digitális oktatás terén mutatkozik majd meg: Maruzsa szerint bizonyos időszakokban maradhatna az tantermen kívüli, számítógépen keresztül megtartott oktatás. Ezt alkalmaznák például a szombati munkanapokon, illetve az érettségizők esetében. Megengednék ugyanis az intézményeknek, hogy eldönthessék:

az érettségi előtt álló diákok számára a vizsgák előtti két hétben digitális oktatás venné át a hagyományos helyét.

Az államtitkár azt is elmondta, hogy a visszajelzések alapján az elmúlt hónapokban sokat profitáltak a digitális oktatásból a tanárok és a diákok is egyaránt. Rendkívül jó dolognak nevezte, hogy a különböző online platformok használata megszokott dologgá vált, ráadásul az eredmények is jobbak lettek:

a lemorzsolódás nemhogy nőtt, hanem csökkent, 45 százalékkal lett kisebb a bukási arány.

hirdetés

Megjegyzi azonban, hogy egyelőre csak a tankerületi iskolák adatai vannak meg, ám azok nagyon biztatóak.



hirdetés