Az előzetes pletykáknak megfelelően Maróth Miklós fogja vezetni a Magyar Tudományos Akadémiától (MTA) elvett kutatóintézeteket, erről csütörtökön adott ki közleményt az Innovációs és Technológiai Minisztérium. A Hvg.hu forrásai szerint Lovász László, az MTA elnöke diktátumszerű ajánlatot kapott és a minisztérium csak idősebb jelöltek között válogatott.
![](https://hirekmindenkinek.com/images/195426-674112-1665586862-142513-571569-1564656603-d-kos20190409001-e1564655788367.jpg)
Ugyanakkor Palkovics László miniszter csütörtökön úgy fogalmazott, hogy Maróth, "teljes mértékben konszenzusos jelölt" volt, semmiféle kényszer nem volt Lovász László irányába, végigmentek azon az öt jelöltön, akit mindketten alkalmasnak találtak a feladatra, közülük pedig Maróthra esett a választás, aki vállalta. Ráadásul a jelöltek között voltak fiatalabbak is.
A Corvin-lánccal és Széchenyi-díjjal is kitüntetett, és Orbán Viktor barátjaként is emlegetett Maróth Miklós, 2008 és 2014 között az MTA alelnök volt, majd 2014-ben megpályázta az MTA elnöki posztját, de akkor alulmaradt Lovásszal szemben. Az akadémia átalakításáról folytatott vitákon Maróth az Innovációs és Technológiai Minisztérium képviseletében vett részt, ő volt az MTA Kutatóhálózati Tudományos Elnöki Bizottság társelnöke.
Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd