Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt volt az ATV vendége kedd este az Egyenes Beszéd című műsorban.

Róna Péterről, az ellenzék államfő-jelöltjéről azt mondta Márki-Zay Péter, hogy azért esett rá a választás, mert mögötte tudott felépülni konszenzus, "nem mellékesen, a devizahitelesekért is sokszor felemelte a hangját." Megemlítette azt, hogy jó ideje munkakapcsolatban állnak, az előválasztásban nyíltan támogatta Róna Márki-Zayt, volt közös fórumuk is.

Azt nem vitatta Márki-Zay, hogy több alkalommal szerencsétlenül, félreérthetően fogalmazott a kampány során már, azt ugyanakkor megemlítette, hogy őt csak ezzel tudják vádolni, egy-két rosszul kiejtett szóval,

míg ott a másik oldal, aki tönkretette az országot, tönkrevágták az egészségügyet, az oktatást, nincsenek emberek, akik ott dolgozzanak.

Az ellenzéki politikus reméli, hogy "a Fidesz-szavazók sem fogják elfogadni azt a megaláztatást Orbán Viktortól, hogy az ő jelöltjük, gyáva, hazudik, és nem áll ki vitatkozni."

Én, ha még Fidesz-szavazó lennék, rendkívüli módon szégyellném, hogy Orbán Viktor mindenféle hazugságokkal támad, miközben egy nyílt vitára nem mer kiállni

- tette hozzá.

Márki-Zay Péter nem aggódik amiatt, hogy tegnap a Závecz jött ki egy olyan kutatással, miszerint nem áll jól az ellenzék. "Az én meggyőződésem, hogy ez nem így van. Most hogy elindult a kampány, mi hamarabb összeszedtük az ellenzéki ajánlásokat, mint a Fidesz. Hét óra alatt összeszedtünk 200 ezer aláírást." Hozzátette, jelentős ténynek tudja be, hogy egyetlen nap alatt "20 millió forint felett" jött be adomány, és az, hogy már nyolcezer aktivistájuk van.

Kapcsolódó

Závecz: Három százalékponttal vezet a Fidesz az ellenzék előtt

Nagyjából 500 ezer olyan aktív bizonytalan van, aki szavazna, de még nem tudja, kire.

Arra a kérdésre, hogy meglesz-e a közös lista a héten, azt mondta: "erre semmiféle garanciát nem tudok vállalni, de arra igen, hogy határidőre meglesz. De ezek lényegtelen kérdések." Programismertetést február 25-én fog tartani. Hozzátette: nem lesz árnyékkormány. "Előbb a választást kell megnyerni, utána lehet pozíciót osztani."

Korábban tett arra utalást Márki-Zay, hogy egy blog három kormánypárti meleg politikusról fog "botrányos" anyagokat publikálni. "Folyamatosan kapjuk ezeket az információkat" - mondta ezzel kapcsolatban most. Hogy mindezt honnan tudja, arra azt mondta: "azt hadd ne áruljam el." Három miniszterről van szó tudomása szerint, és azt is hozzátette, hogy Az ördög ügyvédje - a Borkai-botrányt robbantó blog - fogja ezeket tudomása szerint nyilvánosságra hozni.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!