"Ha mind a 106 körzetben a választók döntik majd el, ki a Fidesz legyőzésére legalkalmasabb közös jelölt 2022-ben, akkor az ellenzéknek akár kétharmados, rendszerváltó többsége is lehet majd az új parlamentben" - írta Facebook-oldalán Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere.

Ezt abból az alkalomból közölte Márki-Zay, hogy a Párbeszéd és a Szocialisták után a Jobbik is csatlakozott a 106 előválasztás megszervezéséhez, ami szerinte "óriási előrelépés az ellenzéki sikerhez" - szúrta ki a 444.

"Az előválasztás a nyílt vitákkal, a jelöltek kampányával növeli az ellenzéki aktivitást, a tudatos választói magatartást, és kiszűri az elfogadhatatlan és esélytelen pártjelölteket, akik nem ismerik a körzetüket, nem dolgoznak a kampányban, hiszen csak veszíteni küldik le őket a pártközpontok - 2018-ban ezt megtanultuk"

- írja a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnöke.

Márki-Zay szerint az egyetlen közös listára kell törekednie az ellenzéki pártoknak, egy miniszterelnök-jelölt kell, közös program, és az, hogy minden körzetben csak egy, a legesélyesebb jelölt induljon. A polgármester szerint ugyanis ha nem így lesz, akkor "az utolsó pillanatban is módosítani fogják a szabályokat, ellehetetlenítve ezzel az ellenzéki sikert".

hirdetés



hirdetés