Lázár János szerdán munkamegbeszélésre hívta Márki-Zay Pétert, ami azért volt pikáns, mert a két jelölt egymás ellen küzdött a hódmezővásárhelyi választókörzetben április 3-ig. Lázár végül aránylag simán nyert Márki-Zay ellen (bár pont a városban nem), aki másodállásban az ellenzék miniszterelnök-jelöltje is volt, főállásban pedig jelenleg is vásárhelyi polgármester. Szóval megtörtént a békejobb a kormány felé tendáló Lázártól,

az ATV pedig arról írt csütörtökön, hogy Márki-Zay elfogadta az invitálást.

A csatorna híradójának nyilatkozva a polgármester elmondta, furcsa, hogy a zárt ajtók mögött tervezett találkozóra privátban nem hívta meg őt Lázár, csak nyilvánosan. Így fogalmazott:

Nagyon érdekes módon ez csak nyilvánosan jutott el hozzám, pedig a telefonszámom megvan Lázár Jánosnak. Én telefonon kerestem és gratuláltam neki miután joggal kérték rajtam számom, hogy miért nem tettem ezt még meg. Úgyhogy ő is el tud engem érni telefonon, nagyon szívesen fogok vele egyeztetni időpontot, ahogy az elmúlt négy évben is mindig készen álltam erre.

Mindenesetre Márki-Zay abszolút nyitott a találkozóra, amit az önkormányzati választások idején is terveztek, de nem jött végül össze. Négy éve ültek le utoljára, az Márki-Zay szerint "konstruktív, de viszonylag hivatalos légkörben zajlott". A polgármester el fogja majd mondani, mire van Vásárhelynek szüksége, Lázár meg reagál majd rá, hogy miben tud segíteni és miben nem. Mi pedig ajánljuk a Csatatér-körzetben készített utolsó riportunkat:

Kapcsolódó

"Látszik, ugye, hogy miért szavazunk a Fideszre?! Mert ez az első párt, amelyik nyitottságot mutat a makói cigányság iránt. Szépen itt is ragadtunk mellette"

Makón kerestük az orbáni tarolás okát. Csatateres riport a Csongrád-Csanád megyei négyesből, ahol egyebek mellett kiderül, hogy "ez a kétharmad akkora sokk, hogy fogalmunk sincs, merre az előre", meg az is, hogy "Lázár János itt nem képviselő, hanem rocksztár".

Vedd kézbe a 24.hu legemlékezetesebb tartalmait!

Izgalmas arcok, kihagyhatatlan történetek

Keresd az újságárusoknál, vagy rendeld meg az mc.hu/riporter oldalon!

Megrendelem
ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!