Úgy gondolom, a teljes képhez el kell ismernünk, hogy Csehország, Szlovákia és Magyarország nehéz helyzetben vannak, mert orosz olajat használnak. És mert a finomítóik csak ezzel a bizonyos nyersolajjal működnek


- nyilatkozta a Politicónak Mark Rutte holland miniszterelnök a hétfő-keddi EU-csúcs első napjának végén.

Ebben az értelemben tehát szerintem igazuk van

- tette hozzá a holland kormányfő, aki néhány nappal ezelőtt CNBC amerikai tévécsatornának adott interjújában még úgy fogalmazott: bár Magyarország ellenáll a hatodik EU-s szankciócsomagnak, a végén el fogja azt fogadni.

Mark Rutte ugyanakkor a most elfogadott megállapodásról azt mondta: nem igaz, hogy az olajvásárlás lehetőségének további biztosítása Orbán Viktor nagy győzelme lenne. Rutte jelezte: nem csak Magyarország fejezte ki aggodalmát az olajembargó saját gazdaságára gyakorolt hatása miatt.

Ami a mentesség időtartamát illeti, Rutte azt mondta, erről a vezetők döntenek majd: "A következő Európai Tanácson visszatérünk a kérdésre. Természetesen fel kell mérnünk, hogy mennyi időbe telik az olyan országoknak, mint Magyarország, hogy átalakítsák a finomítóikat, mi tekinthető észszerű időtartamnak" - fogalmazott Rutte.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!