Iris Jones nagy feltűnést keltett, amikor összejött egy egyiptomi férfival, akivel az interneten ismerkedett meg, és majd fél évszázaddal volt fiatalabb nála.


A most 83 éves Iris 2019-ben kezdett Mohamed Ibrahimmal beszélgetni a Facebookon, aki akkor harmincas évei elején járt. Nem sokkal ezután már átrepült Kairóba, és személyesen is találkozott vele. Kapcsolatuk hamar nemcsak lelki, hanem testi dimenziót is kapott.

2020 novemberében összeköltöztek. Iris következetesen azt mondta, a kapcsolatuk valódi,

Később azonban a kapcsolat megromlott, a pár azóta szétvált. Iris szerint miután összeházasodtak, és együtt éltek az Egyesült Királyságbeli otthonában, sokkal kevesebbet szexeltek, mint előtte.

Azt mondta, miután elkezdtek együtt élni, ő főzött és takarított, Mohammed mindig „fáradt volt”. A nyugdíjas már bánja, hogy valaha is találkozott Mohameddel, és kívánja,

Mohamed válaszul hogy megosztott magáról egy képet a közösségi médiában Gloria Gaynor „I Will Survive” című dalának néhány szövegével kísérve.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!