Újabb négy évre kötne üzletet Kupper András cégével a zuglói önkormányzat - írja a 444.hu a kerület frissen megválasztott MSZP-s polgármesterének, Horváth Csaba előterjesztése nyomán.

A XIV. kerületi testület november 7-én szentesítheti az újabb parkolási bizniszt, ami 76 darab új parkolóóráról, azok telepítéséről és karbantartásáról szól. Az automaták darabja több, mint 2 millió forintba kerül, amiket Kupper cége a C-Ware Kft. szállít, telepít és helyez üzembe, majd darabját havi 40 ezer forintért négy éven át karbantart. Más cég el sem indulhatott a közbeszerzésen

- írja a portál.

Kupper András, a Centrum Kft. egykori tulajdonosa a fővárosi parkolás megkerülhetetlen figurája. Cégei korábban behálózták a budapesti kerületeket, pártokon átívelő üzleteket kötött, és úgy tűnik, a pervesztés ellenére sem tud kikopni a budapesti parkolási ügyletekből, bár a Centrumot 2010-ben megroppantották a Fidesz akkori törvénymódosításai, a cég vezetői csupán két kerületet tudtak megtartani maguknak: Erzsébetvárost és Ferencvárost.

A Kupper-szál egy nemrég általunk feltárt ügyletben is előkerült:

Fiktív hongkongi biznisz: lebuktak a ferencvárosi parkolási milliárdokra hajtó Fidesz-közeli cégek

Egykori államtitkárok bukkantak fel a nagy parkolási üzlet miatt kirobbant belháborúban, akár évekre eltilthatnak több kormánypárthoz közeli céget az üzleteléstől.

. Ebben a történetben is a most Zuglóba képbe kerülő C-Ware Kft. volt az egyik szereplő.

A friss zuglói ügyben két nap múlva szavazhatnak a kerületi képviselők. Érdekes, hogy múlt héten Horváth Csaba szintén korrupciógyanús üggyel került a hírekbe:

Horváth Csaba kezdésként átláthatatlanabbá tenné Zugló gazdálkodását

Különleges jogokat adna magának a kerület új polgármestere.

Kiemelt kép: MTI/Mohai Balázs


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!