Egy pokróc töritanár, egy balhés diák, egy gyászoló szakácsnő, egy bentlakásos elit suli és egy téli szünet – mindebből azonban nem csak a karácsonyi kalács sül ki, hanem egy olyan szívmelengetően vicces és megható film is, amire már nagyon régen volt példa.
Alexander Payne visszatért! A kiváló író-rendező a 2000-es évek egyik legjobb független filmese volt, aki kis költségvetésekből csendes, keserédes filmeket készített, és szinte mindig ott díszelgett a neve a legjobb rendezők Oscar-jelölt listáján. Az 1998-as Ez az életem, valamint az 1999-es Gimiboszi című filmekkel tűnt fel, főként az utóbbival, amelyről borzasztó magyar címe hallatán egykor nem is gondoltuk volna, hogy az Oscar-jelölésig viszi, a legjobb adaptált forgatókönyv kategóriájában. Reese Witherspoon és Matthew Broderick után pedig 2002-ben jött Jack Nicholson és a Schmidt története (Nicholsonnak szintén kinézett egy Oscar-nomináció), a nagy durranásnak számító Kerülőutak pedig 2004-ben került a mozikba, amelyért Alexander Payne akkori állandó szerzőtársával, Jim Taylorral elvitték a legjobb adaptált szkript Oscarját.
Direktorként egyébként a Kerülőutakért és az Utódokért is nominálták, de eme minőségében egyszer sem nyert.
Ilyen filmográfia után pedig a „több, mint megbízható” pecséttel látta el Payne-t a szakma és a közönség is egyaránt, épp ezért vártuk mindannyian kitörő lelkesedéssel a remekbe szabott alaptörténettel rendelkező, 2017-es Kicsinyítést. És épp ezért volt akkora csalódás. Payne furcsa irányba vitte el a töpörödött Matt Damon sztoriját, és a nagyobb költségvetés érezhetően nála is visszafogta a kreativitást.
