A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást a 38 éves H. László budapesti lakos ellen - írták. Mivel információik szerint jelentős mennyiségű drogot tart a lakóhelyén, az NNI és a TEK április 11-én este rajtaütött a férfi XI. kerületi lakásának mélygarázsában, ahol vele volt a 38 éves M. Zsolt is.


A H. Lászlónál lévő táskában csaknem félkilónyi kiporciózott marihuánát, speedet, kokaint, valamint körülbelül háromszáz ecstasytablettát és sok készpénzt találtak. A férfiak lakásaiban ezután még ötkilónyi marihuánát, kétszáz gramm kokaint, másfél kilónyi speedet, több száz üveg ketamint és körülbelül háromezer ecstasytablettát, valamint több millió forintot és valutát találtak. Lefoglalták a kereskedő luxusautóját is.

A mélygarázsban és a lakásban talált drog feketepiaci értéke körülbelül 30 millió forint.A nyomozók mindkét férfit gyanúsítottként hallgatták ki. H. Lászlót őrizetbe vették, és vasárnap a bíróság elrendelte a letartóztatását.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!