A kanadai Margaret Atwood és Bernardine Evaristo nigériai-brit írónő megosztva kapták az idei Booker-díjat, melyet hétfőn vehettek át. Bár a szabályzat szerint 1992 óta nem lehet megosztani a díjat, a zsűri nem tudott dönteni, így mindkét írónak kiosztották a legrangosabb brit irodalmi elismerést, melynek értelmében Atwood és Evaristo az 50 ezer fontos (19 millió forint) díj fele-felét kapja.


A 79 éves Atwood, aki 2000-ben egyszer már elnyerte a díjat, az eddigi legidősebb Booker-díjas, A szolgálólány meséje folytatásával, a nemrég nálunk is megjelent Testamentumokkal nyerte meg az elismerést, míg Evaristo, az első fekete női Booker-díjnyertes Girl, Woman, Other című regényéért kapta a díjat.

Azt hittem, hogy túl idős leszek, és nekem nincs szükségem a figyelmre, ezért nagyon örülök, hogy te is kapsz díjat. Nagyon kínos lett volna számomra, ha egyedül állnék itt, úgyhogy nagyon örülök, hogy te is itt vagy

- mondta Atwood Evaristónak, miután kiosztották a díjat.

(BBC)

Kiemelt kép: Jeff Spicer/Getty Images


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!