A tervek szerint a fürdőkben március 16-tól nyitják meg a budapesti gyógyfürdők a gyógyászati egységeket, hogy "a rendeletben engedélyezett kezeléseket" újra igénybe lehessen venni - írja a Telex.


Erről a hírportált a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. vezérigazgatója tájékoztatta. Szűts Ildikó hozzátette: annak a kockázatát, hogy vendég vendéget fertőzzön meg úgy csökkentik, hogy időpontot kell foglalni, a fürdőkben folyamatosan fertőtlenítenek, és várhatóan követik majd az osztrák példát- Ausztriában ugyanis már a beérkező vendégeket is tesztelik.

A budapesti gyógyfürdőkben jelenleg - a november 11-ei bezárás óta - járóbeteg szakellátás sem folyik, mivel az NNK szerint az üzemeltető feladata és felelőssége, hogy csak egészséges munkavállaló fogadja a vendégeket.

A főigazgató azt is mondta, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ megerősítette a társaság álláspontját, miszerint a kezelésükben lévő gyógyfürdők tevékenysége egészségügyi tevékenységnek minősül, és minden, a társasággal munkaviszonyban álló dolgozó egészségügyben dolgozónak tekintendő. Így a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. több mint kétszáz dolgozóját oltották be február 19-én az újranyitás érdekében.

Kiemelt kép: MTVA/Nagy Zoltán


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!