Mindketten negatív PCR-tesztet produkáltak. Egyikük Ruandában kétszer érintkezett fertőzött személlyel, de mindig megfelelő védőfelszerelést viselt.


Szerdán a német szövetségi rendőrség több órára lezárta a vágányokat a hamburgi pályaudvaron, amíg a mentőszolgálat teljes védőruhában szállt fel egy Frankfurtból érkező vonatra.

A Bild korábbi beszámolója szerint az egyik fertőzött egy német orvostanhallgató lehetett, aki a barátnőjével együtt Hamburg felé utazott, amikor mindkettejüknél influenzaszerű tünetek jelentkeztek. A diák Ruandában járt, ahol kapcsolatba került egy beteggel, akinél később Marburg-vírust diagnosztizáltak.

Csütörtökön kiderült, hogy a gyanú nem igazolódott be

A város hivatalos közleményeszerint a diák elmondta, hogy Ruandában, miközben kórházban dolgozott, kétszer érintkezett egy Marburg-vírussal fertőzött beteggel, de mindig megfelelő védőfelszerelést viselt. Bár mindkét személy mutatott enyhe tüneteket, ezek más betegségekre utaltak, és a tesztek alapján a vonaton utazók számára nem állt fenn a fertőzés veszélye.

és várhatóan a Hamburg-Eppendorf Egyetemi Orvosi Központ különleges fertőző betegségek osztályán fogják elkülöníteni őket.