Július 23-ig 1182-en jelentkeztek az iskolaőri képzésre - közölte a Népszava megkeresésére az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK). Mivel a jelentkezés határideje július 24-e volt és többen postai úton küldték el a jelentkezésüket, ezért ez a szám még változhat. A napilap megjegyzi, a jelentkezés nem jár automatikus felvétellel, a jelentkezőknek pszichológiai feltételeknek is meg kell felelniük, majd részt kell venniük egy rövid, de komplex (pedagógiai, pszichológiai, konfliktuskezelési) képzésen.


Az ORFK hozzátette azt is, hogy ha olyan 65 év alatti egykori rendőrök jelentkeznek iskolaőrnek, akik szolgálati járandóságban részesülnek, nem fogják felfüggeszteni annak folyósítását, az iskolaőri bér mellett továbbra is megkapják a nyugdíjukat.

A Népszava emlékeztet, hogy a kormány július 15-én tette közzé azon intézmények listáját, ahol kérték az iskolaőr jelenlétét: ezen 491 intézmény szerepelt, általános és középiskolák. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) azóta sem frissítette ezt a listát, holott többen jelezték, hogy tévesen kerültek fel rá.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), amely a szakképző iskolákat felügyeli, azt mondta a napilapnak, hogy 23 szakképző intézmény mégsem kér iskolaőrt, heten viszont jelentkeztek, így összesen 185 szakképzési intézménybe kerülhet egy-egy iskolaőr.

Kiemelt kép: 24.hu/Ivándi-Szabó Balázs


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!