Hivatali visszaélés gyanújával indult nyomozás Demeter Márta ellen, az Országgyűlés még a nyári szünet előtt felfüggesztheti a mentelmi jogát.


A Magyar Hírlap értesülése szerint még pénteken megtárgyalja a parlament mentelmi bizottsága az LMP-s képviselő ügyét, így már aznap, a nyári szünet előtti utolsó ülésnapon döntés születhet a kiadásáról.

Demeter mentelmi jogának felfüggesztését múlt héten kezdeményezte Polt Péter legfőbb ügyész. A gyanú szerint Demeter Márta törvényi kötelezettségét megszegve, közérdekből nem nyilvános adatokat adott ki, és valótlanul állította, hogy a Magyar Honvédség a miniszterelnök közvetlen hozzátartozóját törvénysértő módon szállította.

Demeter tavaly szeptemberben a Facebook-oldalán tette közzé a kecskeméti bázison tett iratbetekintés után, hogy az új katonai Airbuson szállították haza Orbán Viktor egyik lányát Ciprusról. Még aznap kiderült azonban, hogy egy, a miniszterelnökhöz hasonló nevű katonatiszt családjáról volt szó.

Hargitai János, a mentelmi bizottság KDNP-s elnöke azt mondta, a testületnek egy hónapja van, hogy kialakítsa álláspontját, de bejelentette, hogy péntekre összehívja a bizottságot, így az utolsó ülésnapon akár dönthet is a parlament Demeter mentelmi jogának felfüggesztéséről.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!