Bár tavaly rekordévet zárt a globális filmpiac, a koronavírus-járvány miatt a szakértők szerint hetekre vagy akár hónapokra is jelentősen visszaeshet a mozik látogatottsága. Ez a becslések alapján máris akár ötmilliárd dolláros (1517 milliárd forint) bevételkiesést jelenthet világszerte.

A The Hollywood Reporterben ismertetett adatok szerint 2019-ben a mozik globális bevétele 42,5 milliárd dolláros (csaknem 13 ezer milliárd forint) rekordot állított be, ebből az Észak-Amerikán kívüli bevételek 31,1 milliárd dollárra (9500 milliárd forint) rúgtak, ami szintén nemzetközi rekord.

A Kínában kezdődött koronavírus-járvány miatt azonban az ázsiai országban számtalan mozi zárt be, emellett Dél-Koreában, Olaszországban és Japánban, a világ harmadik legerősebb filmpiacán is zuhant a mozik látogatottsága.
Egyes elemzők azzal számolnak, hogy a COVID-19 vírus okozta járvány legalább ötmilliárd dolláros veszteséget okozhatott a visszaesett jegyeladások és a járvány miatt késlekedő produkciók miatt. Ez a becslés megdőlhet, ha további komoly piacokon, köztük az Egyesült Államokban is kitör a járvány, ahol egyelőre még csak mintegy száz megerősített megbetegedést tartanak nyilván.

Hollywood egyre hitelesebben riogat a világjárvánnyal

A mozifilmek már évtizedek óta ijesztgetnek egy rejtélyes vírus elszabadulásával, ami majd végigsöpör a bolygón, de a valós kockázat sokkal rémisztőbb a zombiapokalipszisnél.

A világ második legnagyobb mozihálózatával rendelkező Kínában 70 ezer filmszínházat zártak be a járvány miatt, és a korlátozás érzékenyen érinti a hollywoodi és helyi stúdiók bevételeit is, továbbá a tervezett bemutatókat.

A hagyományos kínai újévi ünnepek alatt tavaly 1,76 milliárd dollárért (534 milliárd forint) váltottak mozijegyet a nézők, míg idén összesen 4,2 millió dollárért (1,3 milliárd forint). Elemzők szerint a kínai veszteség február végére elérte a kétmilliárd dollárt vagy még ennél is többet. A multiplexekben várhatóan a következő hetekben vagy akár hónapokban sem tér vissza a szokásos nagyüzem.

Dél-Koreában, amely a világ ötödik legnagyobb mozis piaca, az előző évihez képest a hétvégén 80 százalékkal csökkent a jegybevétel. Egy helyi forgalmazó úgy fogalmazott, a mozik ugyan nyitva vannak, de akár be is zárhatnának. Februárban a dél-koreai mozis bevételek csaknem 70 százalékkal estek vissza. A tavalyi év azonos időszakában 158 millió dollár (48 milliárd forint) volt a jegybevétel, most mindössze 52 millió dollár (16 milliárd forint). A mozinézők száma 22,3 millióról 7,3 millióra esett vissza.

A koronavírus miatt csúszhat a James Bond-film bemutatója

A legnagyobb rajongói oldalon kérik az alkotókat a premier elhalasztására.

Olaszországban a becslések szerint az ország mozijainak fele zárt be, az átmenetileg szünetelők mind az ország járványtól érintett északi térségében találhatók. A mozis bevételek 44 százalékkal estek vissza a bezárások miatt a járvány ottani kitörésének első hétvégéjén. Az előző évi hasonló időszakhoz képest az elmúlt hétvégén 76 százalékkal volt kevesebb a jegybevétel. Az olasz mozis ágazat tavaly kiemelkedően jó évet zárt, és a járvány megjelenése előtt és januárban még 22 százalékkal magasabb volt jegybevétel.

Japánban, ahol hétfőn több mint 900 megbetegedést regisztráltak, szintén komoly hatása lehet az ágazatra a járvány kitörésének. Helyi illetékesek már az elmúlt hétvégére is 10-15 százalékos visszaesést becsültek, bár a hivatalos adatok a The Hollywood Reporter szerint még nem állnak rendelkezésre. Abe Sinzo kormányfő múlt csütörtökön a járvány terjedésének megakadályozására április elejéig bezáratta az iskolákat, és arra szólította fel a rendezvényszervezőket, hogy töröljék, vagy halasszák el a nagyszabású sport, illetve kulturális rendezvényeket a következő két hétben.

A koronavírus gazdasági hatása és a vírus miatti félelem még a legjobb forgatókönyvek szerint is komoly következményekkel jár.

A filmek és a legtöbb produkció jól teljesít kedvező gazdasági helyzetben, és még jobban, ha romlik a gazdaság. De ilyenkor is előfordulhat vis maior. Ha az emberek elkerülik a tömeges összejöveteleket, az befolyásolja a mozik látogatottságát és a produkciókat is. Ennek hatása globálisan is észrevehető lesz és növekszik. Az Egyesült Államokban is gyorsan megváltozhat a helyzet

- mondta a hollywoodi lap egyik forrása.

Elhalasztották a Mission: Impossible olaszországi forgatását a koronavírus miatt

Hétfőn kezdődött volna a forgatás Velencében.

(MTI)

Kiemelt kép: Jens Kalaene/ Getty Images


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!