Budapesten és vidéken is egy gyakoribb látvány: láthatósági mellényt viselő idős asszonyok takarítják az utcákat, vágják a közterületeken a bokrokat, szedik a szemetet. A látszat nem csal: a belügyi tárca közfoglalkoztatási portáljának augusztusról szóló jelentéséből is kiderül, egyre emelkedik a közmunkások átlagéletkora és mind nagyobb köztük a nők aránya. Míg 2016-ban csak 29 százalékuk volt 50 év feletti, addig idén nyáron már 37 és fél százalékuk, s míg három éve az így foglalkoztatottak kevesebb, mint fele volt nő, addig mára ez az arány megközelíti az 59 százalékot


- írja a Népszava.

Ennek egyrészt érthető oka van. Az építőipar felszívja a közmunkások egy részét, a férfiak mennek az építkezésekre dolgozni. Másrészt azonban egy szomorú tényre is rávilágít:

a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) elnöke, Schmidt Jenő azt tapasztalja, hogy a nyugdíjhoz közeledő asszonyok mindent elvállalnak, hogy bevételhez jussanak, házakhoz járnak takarítani, vendéglátóhelyeken mosogatnak, de ahol még erre sincs lehetőség, ott marad a közmunka az év egy részében. Akik már átlépték a nyugdíjkorhatárt, többnyire inkább a jobban fizető 2-3 hónapos idénymunkákra jelentkeznek - tette hozzá.

A lap talált 65 évnél idősebb közmunkást is.

A közmunka trükközésre is jó. Az önkormányzat a nyugdíjas könyvtárost már nem alkalmazhatta, de kigondolták azt, hogy egy magánalapítványon keresztül kötöttek vele szerződést.

A közmunkának azért van jó oldala is. Egy polgármester elmesélt egy esetet a lapnak: egy asszony elérte ugyan a nyugdíjkorhatárt, de nem volt meg a kellő szolgálati ideje, hogy nyugdíjat is kapjon. Ezért közmunkás lett, és az abban megszerzett évekkel már megszerezte a jogosultságot arra, hogy nyugdíjat kaphasson jövő februártól.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!