Visszakozott az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a pedagógussztrájkkal kapcsolatos bírósági eljárásban - értesült a Népszava.

Az Emmi február 5-én nyújtott be fellebbezést a Fővárosi Ítélőtáblához, amelyben többek között azt kérték, hogy a bíróság helyezze hatályon kívül az első fokon eljáró Fővárosi Törvényszék múlt pénteki döntését, amely jogszerűnek mondta ki a január 31-i tanársztrájkot. A szakszervezetek tájékoztatása szerint mintegy 26 ezren vettek részt a munkabeszüntetésben.

A Népszava akkor arról írt, hogy az Emmi egy egész oldalon keresztül magyarázta, hogy szerinte miért voltak a sztrájknak pártpolitikai céljai. Az indoklás az volt, hogy egy, a kormánymédiában megjelent szakszervezeti levélben a PSZ és a PDSZ sztrájkbizottsága először kék szalag viselését ajánlotta a sztrájkolóknak, ami az Emmi szerint "nem kétségesen egy politikai párt szimbóluma" - itt Márki-Zay Péterre és az egységes ellenzékre gondolhattak.

A lap által most megszerzett hiánypótlásban, amellyel pontosították a fellebbezési beadványt, a minisztérium arra kéri a bíróságot, hogy a pártpolitikai tevékenység támogatásával kapcsolatos hivatkozásokat szíveskedjen figyelmen kívül hagyni.

A Népszava megjegyzi, nem ez az első alkalom, hogy a kormány visszakozik a sztrájkkal kapcsolatos bírósági eljárásban: első fokon még a szakszervezetek bérkövetelését is jogellenesnek tartották, legalábbis ennek megállapítását kérték a bíróságtól, másodfokú beadványukban ezt már nem kérték.

A pedagógusok március 16-án újabb, akkor már egész napos és akár határozatlan idejű sztrájkra készülnek:

Kapcsolódó

Egész napos sztrájkra készülnek a pedagógus szakszervezetek

Nem lenne minden intézményben gyerekfelügyelet.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!