Május 14-től hazánkban is elérhető a YouTube zenestreamelős szolgáltatása, a YouTube Music, ami egyaránt használható Androidot és iOS-t futtató eszközökön, illetve böngészőben. A szolgáltatás rendelkezik ingyenes és fizetős funkciókkal, utóbbiak havidíja 1490 forint, de 2290 forintért vásárolhatunk családi csomagot is, aminek keretében összesen hat különböző Google-fiók férhet hozzá és hallgathatja párhuzamosan a zenéket. Új felhasználóknak ugyanakkor adott az ingyenes próbahónap, amivel

minden fizetős funkció egyetlen fillér kifizetése nélkül kipróbálható.

Ezzel párhuzamosan Magyarországon is elindul a sokak által régóta várt YouTube Premium, ami havi 1790 forintért (családi csomag esetén 2690 forintért) például minden olyan YouTube-os tartalom mellől eltünteti a kéretlen hirdetéseket, amit a Google fiókunkkal bejelentkezve tekintünk meg.

Még nem elérhető?

A Google hazai csapatától azt az információt kaptuk, hogy május 14-én este hét órától lesz elérhető Magyarországon a YouTube Music és YouTube Premium. Ha az alkalmazásboltokban a cikk olvasásának pillanatában még nem elérhető az applikáció, és a böngészős változat sem működik, érdemes türelmesnek lenni, még a Google-nél is beletelhet egy kis időbe, mire minden a helyére kerül.

YouTube Music

A YouTube Music gyökerei 2015-ig nyúlnak vissza, a YouTube ekkor indította útjára a mobilalkalmazáson keresztül elérhető fizetős szolgáltatását, amit kifejezetten azoknak szántak, akik a népszerű videomegosztón keresztül fogyasztanak zenét. A szolgáltatás egy éve, 2018. május 17-én ment át egy nagyobb átalakuláson: az applikáció új dizájnt és funkciókat kapott, a zenehallgatás lehetősége pedig a böngészőben is elérhetővé vált.

A YouTube Music lényegében a Spotify és az Apple Music konkurenciája (sokkal inkább, mint a Google Play Music), azzal a meglehetősen komoly előnnyel, hogy a felhasználók az alkalmazáson keresztül hozzáférhetnek minden olyan zenéhez és videóhoz, ami megtalálható a YouTube-on - magyarán ezen szolgáltatáson keresztül olyan tartalmak is elérhetők, amiket az említett alkalmazásokon keresztül biztosan nem lehet hallgatni, és ez hatványozottan igaz a magyar előadókra.

Androidra és iOS-re is tölthető az alkalmazás. Fotó: Csanádi Márton / 24.hu

Ami viszont jelentős hátrány például a Spotifyhoz képest, hogy az ingyenes verzióban hiába vannak hirdetések, mobilon lényegében használhatatlan a szolgáltatás. Ha nem fizetünk, az appot megnyitva akkor is bármire rákereshetünk, látjuk az ajánlásokat, elindíthatjuk a lejátszást és nem szakítja meg semmi az élményt, viszont a zene és videó csak addig szól, amíg aktív a YouTube Music applikáció. Ha átváltunk egy másik alkalmazásra, esetleg lezárjuk a képernyőt, akkor a muzsikánk azonnal elhallgat - az app csak akkor szolgáltat zenét a háttérből, ha szépen kicsengetjük a havidíjat.

A havi 1490 forintot kifizetve ugyanakkor nemcsak a hirdetések tűnnek el, miközben a háttérből is szól a zene, de elérhetővé válik a Könyvtár menüpont alatti letöltés funkció is. A mobileszközünkre ezt követően bármit leszedhetünk, ami megtalálható a YouTube Music kínálatában, hogy aztán mobilnet használata nélkül is bárhol és bármikor hallgathassuk az aktuális és örök kedvenceinket.

Kipróbáltuk

A Google hazai csapatának hála már a hivatalos magyar indulás előtt megkaptuk a lehetőséget, hogy kipróbáljuk a YouTube Music alkalmazást, és a pár napos tesztidőszak alatt a szolgáltatás pont úgy működött, ahogy az elvárható volt. Az alkalmazás letöltése (vagy a music.youtube.com bepötyögése) után a Google fiókunkat használva lehet belépni, viszont a rendszer nem a korábbi youtube-os aktivitásunk alapján próbálja belőni a zenei ízlésünket, hanem a szemünk előtt megjelenő előadókból a kedvenceinket kiválasztva kezdődik az érdeklődésünk feltérképezése.

Kezdésnek ki kell választani a nekünk szimpatikus előadókat. Fotó: 24.hu

Ez persze csak a kezdet, hogy már az első indításkor olyan számok, albumok és lejátszási listák kerüljenek elénk, amik számot tarthatnak az érdeklődésünkre. A háttérben ugyanakkor a YouTube saját mesterséges intelligenciával megbolondított algoritmusa dolgozik, ami a lejátszott zeneszámok alapján szép lassan kiismerni az ízlésünket, hogy a lehető legszemélyesebb élményt biztosítsa.

Az alkalmazást elindítva mindig a Kezdőlap menüpontba jutunk, ahol fentről lefelé görgetve szép sorban követik egymást az ajánlók, előadókra, lejátszási listákra, műfajokra és videókra bontva, sőt a rendszer (a megfelelő adatok birtokában) még napszaktól és a helyzetünktől függően is képes tartalmakat javasolni. Kora reggel például simán felbukkanhat egy edzésekhez kiváló pörgősebb összeállítás, a természetben barangolva pedig simán előfordulhat, hogy a YouTube Music egy nyugodatabb, lassabb zenéket tartalmazó szettet ajánl a figyelmünkbe.

A második opció az úgynevezett Hotlist, itt kizárólag videókkal találkozhatunk, méghozzá globális és lokális YouTube-tartalmakkal, amik éppen felkapottak. A teszt alatt a helyi rész viszont még egyáltalán nem működött, csak nemzetközi előadókat dobott fel a rendszer. Valószínűleg csak a hivatalos indulást követően indul be a Magyarországon népszerű videók monitorozása, hamarosan viszont ez lesz a YouTube Music azon része, ahol látni fogjuk, hogy éppen melyek a legnépszerűbb dalok/előadók idehaza.

Kezdőlap, Hotlist és Könyvtár menüpontok a YouTube Music alkalmazásban. Fotó: 24.hu

Az alsó menülista utolsó tagja a Könyvtár, aminek csak fizetős módban van funkciója: itt találjuk az általunk letöltött tartalmakat, lejátszási listákra, albumokra, dalokra és előadókra bontva, és itt van lehetőség arra, hogy elkészítsük az Offline Mixtape névre hallgató összeállítást, ami egy több számból álló teljesen random, naponta frissülő gyűjtemény, amit a YouTube Music állít össze számunkra a zenehallgatási szokásaink alapján. Tapasztalatink alapján ez egy kivételesen jól működő funkció, ami főleg akkor jön jól, ha hirtelen szeretnénk offline is elérhető zenét a telefonunkra, és nincs időnk szöszölni azzal, hogy összeválogassunk magunknak egy 20 vagy 40 számot tartalmazó összeállítást.

A jobb felső sarokban a profilképre kattintva a saját fiókunkat érhetjük el, ahol menedzselhetjük az előfizetést, illetve beállíthatunk olyan finomságokat, mint például azt, hogy mobilnetet és wifit használva milyen minőségben szólaljanak meg a videók és a zeneszámok, illetve itt kapcsolható be, hogy a streamelés csak akkor működjön, ha vezeték nélküli hálózaton vagyunk.

Érdemes ugyanakkor kitérni a keresésre is, ami mögött szintén ott van a YouTube kiválóan működő algoritmusa: a rendszer már dalszövegrészletekből is képes megtalálni a keresett zenét, sőt arra is fel van készítve, hogy akkor is segítsen, ha félrehallottunk valamit. A sokak által félrehallott starbucks lovers szóösszetéltelre például azonnal kidobja Taylor Swift Blank Space című számát, annak ellenére is, hogy a dal szövege valójában nem tartalmazza ezt a szókapcsolatot.

YouTube Premium

Ahogy az a cikk elején már szóba került, a YouTube Music érkezésével egy időben hazánkban is elérhetővé válik a YouTube Premium. Ez főleg azért érdekes, mert ennek hála a YouTube-ról végre eltűnnek a sokszor idegesítő kéretlen reklámok. A prémiumra jó eséllyel külön is elő lehet majd fizetni, mi egyelőre a YouTube Musicon belül, a Fiók menüpont Fizetős tagságok opciójára kattintva értük el YouTube Premium lehetőséget, a mit plusz 300 forintot jelent a YouTube Music havidíjához képest. Ha tehát 1490 Ft helyett 1790 Ft-ot fizetünk havonta, akkor - a többi között -

eltűnnek a hirdetések a videomegosztó oldalról.

A többi között, ugyanis amint él a tagság, a böngészőben és a YouTube alkalmazásban megjelenik az Eredeti műsorok opció, ahol a videomegosztó saját gyártású tartalmait nézhetjük meg, például a legendás Karate kölyök folytatásnak számító Cobra Kai első két évadát, sőt a prémiummal az appban is elérhetővé válik, hogy a háttérből is szóljanak a videók, akárcsak a fizetős YouTube Music esetében.

Ilyen böngészőben a YouTube Premium. Fotó: 24.hu

Jött, láttuk, működik

Habár a Spotfy és az Apple Music már jó ideje elérhető itthon, az mindenképpen pozitív, hogy Magyarország is bekerült azon országok közé, ahol már van YouTube Music és Premium. Utóbbi sok YouTube-mániás felhasználó számára megváltás lehet, maga a zenestreamelős alkalmazás pedig a pár napos tesztünk alapján hibátlanul működik. Szinte minden megtaláltunk rajta, amit szeretünk, a személyre szabott ajánló is egész jól muzsikált, a zene minőségére sem volt különösebb panasz, maga az alkalmazás pedig abszolút kézre áll, könnyen átlátható és egyszerűen használható.

Azt pedig nem győzzük hangsúlyozni, hogy az első hónap ingyenes (bár a bankkártyánk adatait muszáj megadni hozzá), szóval egy próbát simán megér a Music és a Premium is, csupán arra kell figyelni, hogy ha nem vagyunk megelégedve a szolgáltatással, akkor még az első hónap vége (és az első pénzlevonás) előtt nyomjunk rá az előfizetés megszakítása (cancel membership) opcióra.

Amit még érdemes tudni

  • Az alkalmazás akkor magyar nyelvű, ha a telefont nyelve is magyarra van állítva
  • Aki rendelkezik élő Google Play Music előfizetéssel, az megkapja a YouTube Music fizetős funkcióit is

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!