Jelenleg már húsz gyanúsítottja van a Pénzügyminisztériumot, illetve a Miniszterelnökséget érintő vesztegetési ügynek. Ez derül ki Polt Péter legfőbb ügyész válaszából, amit Hadházy Ákos kérdésére adott.

A Központ Nyomozó Főügyészség korábban 18 gyanúsítottról számolt be, amikor közölte, hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt nyomoz. A minisztériumi dolgozók kenőpénzeket fogadtak el magángazdasági szereplőktől a GINOP-támogatásra beadott pályázataik kedvező elbírálásáért.

Hadházy Ákos független képviselő szerette volna megtudni, a büntetőeljárás konkrétan mely uniós projekteket érinti, az az OLAF kezdeményezésére (jelzésére) indult-e. Kíváncsi volt rá, hány gyanúsítottja van jelenleg az ügynek, közülük hányan gazdasági társaságok tisztségviselői/tulajdonosai, hányan vannak a volt vagy jelenlegi minisztériumi alkalmazottak.

Polt Péter válaszából kiderült, a nyomozáshoz nincs köze az OLAF-nak, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatósága tett feljelentést.A konkrét uniós projektekről a nyomozás érdekei miatt nem adhatott tájékoztatást a legfőbb ügyész, de azt közölte, hogy a mai napig húsz embert hallgattak ki.

Polt Péter szerint közülük 12-an gazdálkodó szervezetek képviselői, heten pedig jelenlegi vagy volt minisztériumi tisztviselők. Az egy hiányzó gyanúsított kilétére külön nem tért ki a legfőbb ügyész, de azt megerősítette, hogy az

érintett szervek a Pénzügyminisztérium és a Miniszterelnökség.

Kapcsolódó

180 millió forintot találtak a pénzügyminisztériumi tanácsos széfjében, azt mondta, az édesanyja pénze

Pályázati visszaélések, vesztegetés gyanúja miatt csaptak le a nyomozók több minisztériumi dolgozóra.

Vedd kézbe a 24.hu legemlékezetesebb tartalmait!

Izgalmas arcok, kihagyhatatlan történetek

Keresd az újságárusoknál, vagy rendeld meg az mc.hu/riporter oldalon!

Megrendelem
ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!