Az orosz ellenzéki politikust Moszkva Marjino kerületének egyik templomában búcsúztatják, a temetés pedig a közeli temetőben lesz. A Kreml szóvivője emlékeztetett, hogy a nem engedélyezett összejövetelek törvénysértők.


A BBC helyszínről származó értesülései szerint jelenleg erős rendőri jelenlét van a délkelet-moszkvai templom körül, ahol Alekszej Navalnij temetése várható.

„Nincs olyan független médiacsatorna, amely Oroszországból sugározna, és az állami csatornák ma is figyelmen kívül hagyják Navalnijt, mint az élet során. Ezért a Korrupcióellenes Alapítvány csapata magára vállalta, hogy élő közvetítést biztosít a mai eseményekről” – olvasható az X-en. A csapat két tagja egy stúdióból osztja meg az érdeklődőkkel a friss híreket és arra kérik az embereket, hogy küldjenek képeket és kommenteket a helyszínről. A közvetítést 130 ezer ember követi.

Eredetileg február 29-én akarták megtartani a temetést, de „gyorsan világossá vált, hogy nincs a közelben egyetlen ember sem, aki sírt áshatna ezen a napon" – mondta Ivan Zsdanov, Alekszej Navalnij Korrupcióellenes Alapítványának igazgatója. Arra utalt, hogy Vlagyimir Putyin ugyanazon a napon mondja el éves beszédét a szövetségi közgyűlés előtt, és a Kreml nem akarta, hogy a két dátum egybeessen, írta az Euronews.com

A korábbi sajtóinformációk szerint szerint nehezen találtak helyet a temetéshez. Egyes temetkezési irodáknál azt állították, hogy már teljesen foglaltak, másutt akkor utasították vissza a kérést, amikor megtudták, kiről van szó.

Péntek délelőtt Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője azt mondta: „A Kremlnek nincs mit mondania Navalnij családjának a temetése napján.” Ezután megerősítette, hogy


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!