December 11-én kezdődhet meg a koronavírus elleni vakcina beadása az Egyesült Államokban - mondta Dr. Moncef Slaoui, az amerikai kormány vakcinafejlesztési kampányának felelős vezetője a CNN-nek.

A Pfizer nevű amerikai gyógyszergyártó cég és német partnere, a BioNTech pénteken beadta a kérelmét a szerintük több mint 90 százalékban hatásos oltóanyaguk sürgősségi engedélyeztetésére. Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszer-engedélyeztetési Hivatal (FDA) tanácsadó bizottsága várhatóan december 10-én ülésezik, ekkor születhet döntés az engedélyeztetésről. Slaoui szerint,

ha jóváhagyják, már másnap elkezdődhet az oltási folyamat.

Mint mondta, a kormány terve az, hogy az engedély megadásától számított 24 órán belül elszállítják az oltási helyszínekre az oltóanyagot, így december 11-én vagy 12-én már lesznek olyan amerikaiak, akik megkaphatják a vakcinát.

hirdetés

Szakértők szerint először a leginkább veszélyeztetettek kerülnek sorra, például az egészségügyi dolgozók, az idősek és a krónikus betegek. Slaoui szerint

a gyerekeket csak jövő év közepén kezdhetik beoltani.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>



hirdetés