A járványügyi korlátozások szigorításával együtt is tovább emelkedik a nyomás az egészségügyi ellátórendszeren Németországban, és a koronavírus miatt kórházba kerülők nagy száma miatt már daganatos betegek műtétjeit is el kell halasztani pénteken közölt adatok szerint.


Jens Spahn ügyvezető egészségügyi miniszter az MTI tudósítása szerint berlini tájékoztatóján kiemelte, hogy az előző nap elhatározott szigorításokat "későn, sokak számára sajnos túl későn" vezetik be, és hatásuk csak hetek múlva érződik majd. Ezért a kórházak terhelése tovább emelkedik, és karácsony körül érheti el "szomorú csúcspontját" - mondta a miniszter.

A vírus annyira elszabadult, hogy a lakosság több mint egy százaléka aktív eset, és a nem regisztrált fertőződésekkel együtt akár három százalék is lehet ez az arány

- tette hozzá a Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) vezetője, Lothar Wieler.

Kiemelte, hogy a kapacitáshiány miatt már 5 százalékkal csökkent a daganatos betegeken elvégzett műtétek száma a járvány előtti időszakhoz képest, és egyelőre a helyzet további romlásával kell számolni.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!