Január végén kezdtek el szállingózni a pletykák, miszerint az Apple partnerei februárban elkezdik az új, állítólag pénztárcabarát iPhone összeszerelését, így már márciusban leleplezhetik a modellt annak ellenére, hogy rendezvényeket, fizikai eseményeket a koronavírus miatt nem tartanak a nagy cégek. Az eddig iPhone SE2-ként, de jó eséllyel végül iPhone 9 néven megjelenő almás mobil leleplezése ugyan márciusban nem történt meg, de a legfrissebb információk szerint már csak pár napra van.


A Best Buyhoz és más netes oldalakhoz már meg is érkeztek a telefontokok, ami szintén a közelgő időpontra utal. A 9to5mac forrása egy képet is küldött bizonyítékul, amin az Urban Armor Gear tokja látható, méghozzá egy 4,7 hüvelykes mobilra tervezve.

A kereskedők azt az utasítást kapták a szivárogtató szerint, hogy vasárnapig, azaz április ötödikéig nem kezdhetik meg a kiegészítők árusítását.

Ettől függetlenül nem valószínű, hogy vasárnapra fog esni a bejelentés, könnyen lehet, hogy még a héten megejti az almás cég, és pár nappal később válnak elérhetővé a tokok és a készülékek.

Az előrejelzések szerint az iPhone 9 már csak azért is sikeres lehet, mert a 2016-ban megjelent iPhone SE-hez hasonlóan egy kompakt, a megszokottnál elérhetőbb áron jön. Az eddigi információk alapján a mobil 4,7 hüvelykes LCD kijelzőt kap, hátlapi üvegborítással. Az Apple házon belül fejlesztett A13 bionikus chipje dolgozik benne 3GB RAM társaságában, 64/128GB tárhellyel lesz választható. Színekből a hagyományos ezüst, piros, és asztroszürke lesz a kínálat. Alapvetően sokban nem fog különbözni az iPhone 8-tól, kivéve az erősebb processzort és a RAM mennyiségét. Eddig az tűnik valószínűnek, hogy a 64GB-os variáns 399 dolláros áron (nettó 112 ezer forint) lesz kapható, míg a 128GB-os változatért 499 dollárt (nettó 142 ezer forint) kell majd fizetni. 5G-támogatásra még nem számíthatunk.

(Kiemelt kép: GettyImages)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!