A kiskereskedelem teljesítménye 2013 nyarától a világjárvány hazai megjelenéséig, több mint 80 hónapon át folyamatosan javult. A tavaly áprilisban bekövetkezett drasztikus visszaesést egy szűk esztendő követte. Az idei második negyedévtől azonban minden hónapban növekedést mutatott a statisztika a megelőző év azonos időszakához viszonyítva.


A szektornak szeptemberben sikerült felülmúlnia a forgalom tavaly januári volumenét. A havi bővülésből megint nagyobb részt vállaltak magukra a tartós fogyasztási cikkeket árusító üzlettípusok. Már csak a bútor- és műszakicikk-boltok forgalma marad el a korábbitól.

Cseresnyés Péter hozzátette: "az online és csomagküldő értékesítés 2020-ban lépte túl először az ezermilliárd forintot. Az e-kereskedelem minden jel szerint képes lesz még egy jókora lapáttal rátenni a tavalyi teljesítményére. Az idei év első kilenc hónapjában már 927 milliárdnál tartunk, pedig a legerősebb időszak csak most következik. A webshopok forgalma a legutóbbi tizenegy hónapból hétben haladta meg a korábban soha el nem ért 100 milliárd forintot. Nem lenne nagy meglepetés, ha még idén megdőlne a mintegy 140 milliárd forintos havi csúcs is".


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!